Szeszkartel és szeszmonopólium

Az utóbbi időben a budapesti szeszpiacon bizonyos fezörök azon fáradoztak, hogy osztrák mintára Magyarországon is szeszkartelt létesitsenek. Ezek ugyanazok, akik az osztrák szeszkartel létrejöttén fáradoztak. A mi információink szerint azonban a magyar érdekeltek között kevés hajlandóság mutatkozik valamelyes kartel megkötésére, mert ezekben a körökben jól tudják, hogy a magyar kormány a szeszgyártás és a szeszárusitás monopolizálásának tervével foglalkozik. 

A Magyar pénzügy tudósitója a tervezett szeszmonopólium dolgában érdeklődött a pénzügyminiszterium illetékes szakosztályában. Stuckheil Gusztáv miniszteri tanácsos az V. a. osztály (szeszadók, szeszkontingens, stb.) főnöke a monopóliumra vonatkozólag a következőket mondta nekünk: 

– Nem titok, hogy a kormány a szeszmonopólium tervével foglalkozik.
A pénzügyminisztériumban már folynak az idevonatkozó előmunkálatok. Részleteket nem árulhatok el, annál kevésbbé, minthogy ezek az előmunkálatok még csak a kezdet stádiumában vannak. Hogy pedig a szeszmonopólium mikor fog életbe lépni, annak az időpontját ma még nem állapithatjuk meg, mert hiszen előbb az osztrák kománynyal kell tárgyalásokat folytatnunk és a javaslatok csak ezután kerülhetnek majd a két ország parlamentjei elé. Ismétlem, tény, hogy a pénzügyminiszter komolyan foglalkozik a szeszmonopólium tervével.