Kötelező a korona-számítás

Több izben volt már szó arról, hogy hivatalos uton is figyelmeztetni kell a nagyközönséget, főleg pedig az ezzel érintkező kereskedőket és iparosokat, hogy a ki nem koronaértékben, hanem más pénznemben, pl. forintban és krajczárban számít, azt megbüntetik kétszáz koronáig terjedő pénzbirsággal.

A pénzügyi kormány e végből rendeletet bocsátott ki, a melyben fölhivja a törvényhatóságokat, hogy hirdetmény utján figyelmeztessék az érdekelteket a törvény szigorú rendelkezésére. A közönség most már a saját jól fölfogott érdekében is okosan cselekszik, ha lemond az eddig kényelemszeretetből vagy nembánomságból használt forintban és krajczárban való számításról és hozzászokik az immár húsz esztendővel ezelőtt először törvénybe igtatott koronaértékhez.

Ez a számítás nem oly nehéz és parányi jóakarattal könnyen átmegy a nép tudatába, mint az Ausztriában már évek óta meg is történt.

A pénzügyminiszter rendelete a koronaértéknek a kereskedelmi és ipari forgalomban való kötelező használatáról különben szó szerint a következő. 

Az egyes pénzforgalmi eszközök szaporításáról szóló 1912. évi XX. törvényczikk 7. szakasza a következőképen rendelkezik: „A magyar szent korona országainak egész területén a kereskedők és iparosok a közönséggel szemben csak a koronaértékben való számítást használhatják. Tilos ennél fogva más, mint a koronaértékben való számítás használata ajánlatokban, számlákban, jegyzékekben, számadásokban, árjegyzékekben, hirdetésekben és a nyilvánosságnak szánt egyéb közleményekben, továbbá kirakatokban, üzlethelyiségekben, kiállításokon, vásárokon és hasonló alkalmakkor.

A ki a tilalom ellen vét, kihágást követ el és az illetékes királyi járásbíróság által 200 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő. Fölhívom a törvényhatóságokat, hogy a törvény eme rendelkezéseire az érdekeltek figyelmét az egyes városok és községek útján a szokásos módon közzéteendő hirdetménynyel külön is azonnal fölhívják. 

Budapest, 1912 márczius 12-én.
A miniszter helyett: Teleszky s. k. államtitkár