A közös költségvetés

Az 1912. évi közös költségvetés, mely az e hó 23-án összeülő delegációk tanácskozásainak alapjául fog szolgálni, a rendes kiadásokat 481.4 millió koronával irányozza elő. Ez az összeg a mult évi előirányzatot mintegy 25 millió koronával haladja meg.

Ezenkivül a közös kormány még körülbelül 100 millió koronát kér rendkivüli szükségletekre. Ez utóbbi összegből 67 millió az uj csatahajók építésére, 15 millió a védőtörvény végrehajtási költségeire, 4 millió pedig uj tüzérségi beszerzésekre esik. Nem hagyhatjuk megjegyzés nélkül, hogy a külügyminiszter a többi között egy 400.000 koronás póthitel megszavazását kéri, amely összeg a római nagykövetségi palota tatarozási munkálataira fordittatott! 

Mi a közös költségvetést állampénzügyi és közgazdasági szempontból kívánjuk megvizsgálni. 
Állampénzügyi tekintetben mindenekelőtt feltűnik az a körülmény, hogy a szárazföldi és tengeri véderő költségei sokkal nagyobb arányban emelkednek, mint azt a pénzügyminiszter budzset beszédében körvonalazta. A véderő rendes szükséglete 21 millióval növekedett; már most ehhez hozzávesszük a védőreform és más ujitások következtében előálló 20 milliót, ugy az emelkedés a szárazföldi hadseregnél 41 milliót tesz ki.

A tengeri hajók 1912. évi épitési részlete (67 millió) is 12 millióval nagyobb a mult évi összegnél, ugy, hogy összesen több mint 50 milliós emelkedéssel állunk szemben. Ha már most tekintetbe vesszük, hogy az ország közigazgatási és kulturkiadásai szintén erősen megnövekedtek, ugy bizonyos aggodalommal kell tekintenünk államháztartásunk jövőbeni alakulása elé, annál is inkább, minthogy a hadi kiadások előreláthatólag az eddiginél is nagyobb mértékben fognak emelkedni.

A pénzügyminiszter az uj adótörvényekbe helyezi minden bizalmát.
Pedig nem egészen bizonyos, hogy a mostani krizis mellett az adóprés mindenben a pénzügyminiszter intenciói szerint fog működni. 

Egy kiváló német gazdasági iró szerint egy üzem se gyakorol olyan tartós, messze elágazó és biztos befolyást a népek gazdaságára, mint a hadsereg üzeme. De ha ezt a merész mondást teljesen igaznak valljuk is, Magyarország ebben a tekintetben is kivételt képez, mert a véderőre költött óriási összegeknek csak egy része kerül vissza ismét az adózók zsebébe.

Vegyük csak például a folyó évben uj hajók épitésére elköltendő 67 millió koronát. Ebből a kvóta szerint Magyarországra 24 millió esik. Hát bizony ebből egy fillér se térül vissza nekünk: az egész összeget az osztrák hajóépitő ipar zsebeli be. A flotta rendes szükséglete 70 millió, ebből a kvóta szerint reánk 25 millió esik. Ez az összeg szintén csaknem teljesen elveszett a magyar közgazdaságra nézve.

De a szárazföldi hadseregnél is Magyarország van megröviditve.
A milliókra rugó tüzérségi beszerzéseket mind az osztrák ipar nyeri el, mert nincs ágyugyárunk és más felszereléseknél se kapjuk meg a kvóta arányában való megrendeléseket, mert az osztrák ipar itt is elnyom bennünket. 

1910-ben a delegációk uj hajók épitésére 312,400.000 koronát szavaztak meg. Ebből a mult évben felhasználtatott 55 millió, a folyó évre pedig 67 millió irányoztatott elő, ugy hogy a legközelebbi három évre még mintegy 190 millió korona szükséglet maradt fenn. Látnivaló, hogy a hajóépitések még hosszabb ideig sulyosan fogják a közös költségvetést terhelni és ha a létszámemeléssel járó kiadásokat is tekintetbe veszszük, ugy el lehetünk készülve arra, hogy a közös kiadások olyan arányokban fognak növekedni, hogy azokat a bevételekkel majd csak nehezen lehet ellensulyozni. 

Egy megnyugtató dolgot látunk a közös költségvetésben és ez a vámbevételek jelentékeny emelkedése. De ez is csak pénzügyi szempontból mondható kedvezőnek: mert más oldalról azt bizonyitja, hogy a monarchiába való behozatal óriási módon emelkedik, ami közgazdasági szempontból a legszomorubb jelenség az egész költségvetésben. 

Igy fest a maga valóságában a közös költségvetés, melynek sivárságát még tetézi politikai helyzetünk kuszáltsága, ami ujabb kormányválságra vezetett.