A távirat-levél

A kereskedelmi miniszternek táviratlevelek feladásáról a belföldi forgalomban szóló rendeletének intézkedései:
1912. febr. 1-étől kezdve a belföldi forgalomban ugynevezett táviratlevelek is küldhetők. A táviratleveleket az éj folyamán távirati uton továbbitjuk rendeltelésük helyére s ott másnap reggel, lehetőleg már az első inditással ugy kézbesitik, mint a közönséges leveleket.

A táviratlevelek feladását egyelőre csak kisérletképen engedik meg s csak azok közt a helyek közt válthatók, ahol a táviró teljes éjjeli szolgálatot tart. E helyek a következők: Budapest, Brassó, Debreczen, Érsekujvár, Eszék, Fiume, Győr, Kassa, Kolozsvár, Miskolc, Sopron, Szabadka, Szeged, Székesfehérvár, Szolnok, Temesvár, Ujvidék, Zágráb, Zimony.

A felsorolt helyek táviróhivatalainak közvetitésével azonban a magyar szent korona országainak bármely más helyére is lehet táviratlevelet küldeni olyan módon, hogy a táviratlevelet éjjeli időben a megnevezett helyekig táviratilag, onnan kezdve pedig postával küldik tovább, még pedig a legelső inditással, mely a megjelölt irányban lehetséges. 

Táviratleveleket csak esti 8 órától éjjeli 12 óráig lehet feladni.
Amint táviratokat, a táviratleveleket is célszerű a táviró által kiadott táviratlapon kiállitani. A táviratleveleket csak közértelmü nyelven lehet szerkeszteni s azokat a cim előtt: Táviratlevél vagy röviditve Tl. dijköteles megjegyzéssel kell ellátni. Röviditett cim, valamini Poste restante cimzés meg van engedve. A cimet a következő módon kell irni: Tl. Fehér János, Kosuth-utca 3., Szabadka, vagy a 3. pontban emlitett esetben: TL Postával Szabó János, Zsebely, Temesvár.

A táviratlevél dija szavankint 2 fillér, táviratlevelenkint azonban legalább 60 fillér. A táviratlevelekért semmiféle kárpótlás nem jár sem elveszésükért, elferditésükért vagy késedelmükért, sem pedig ezeknek következményeiért. Dijtéritésnek is csak akkor van helye, ha a táviratlevél szolgálati hiba következtében kallódott el, vagy pedig későbben érkezett meg rendeltetése helyére, mintha közönséges levélben adták volna postára. 


Ez az ujitás amely régen érzett hiányon segit, bizonyára nagy megelégedést kelt kiváltképen a kereskedői körökben. Hogy csak egy példával illusztráljuk, tegyük fel, hogy a kereskedőnek sürgős üzenete van egy brassói kereskedő részére, de az a mozgóposta amely a levelét szállitotta volna már elindult. Elmegy a táviróhivatalba, feladja üzenetét táviratlevél gyanánt, amelyet a táviróhivatal még az éj folyamán továbbit. Az a mozgóposta, amely a levelet szállitotta volna, még csak valahol Kolozsvár körül van, a táviratlevél már a brassói levélhordó kezében van és reggel nyolc óra tájban a cimzett is megkapja, sőt még a délben induló vonattal válaszolhat is reá.

Tehát olyan üzenetváltást tesz lehetővé az uj intézkedés, még pedig olcsó áron, amely különben a drágább távirati dijak miatt létre sem jött volna.