Közgazdasági viszonyunk Ausztriával

– Az uj kiegyezési tárgyalások –

A politikai harcok viharába minden tiz esztendőben belesivit az Ausztriával való kiegyezés szele.
A régebbi időben csendesen folytak ezek a tárgyalások, mert magyar részről nem voltak szakértő emberek s ugy csapták be a németek gazdaságilag Magyarországot, ahogyan akarták. 

A kiegyezés utóbbi eseményeibe azonban már egy erősen kialakult közgazdasági követelmény szólt bele s követelte mindazt, ami még Magyarországot joggal megilleti. Van már magyar közgazdasági nemzedék, amelyik ilyenkor szavát hallatja, követeléseit formulázza s megvédi a nemzet közgazdasági érdekének bástyáját. 

Ámbár csak 1915-ben lesz a kiegyezési tárgyalás aktuálissá, a magyar kormány már most megkezdte a munkálatokat, hogy az egész anyagot akkorra feldolgozza és a meglepetéseket kikerülje. E tekintetben a következő hivatalos közlemény jelent meg: 

„Illetékes oldalról közlik, hogy a magyar kereskedelmi minisztérium már megtette az első előkészületeket a legközelebb kiegyezési és kereskedelmi szerződési tárgyalásokra nézve. 

Az Ausztria és Magyarország között létrejött közgazdasági szerződés értelmében ugyanis a vám- és kereskedelmi viszonyok uj szabályozására vonatkozó tárgyalásokat az 1915. évben kell meginditani. Ezenkivül arról is gondoskodni kell, hogy azon államokkal való gazdasági viszonyunk, amelyekkel tarifaszerződésünk van, még 1917. letelte előtt uj egyezmények kötésével szabályoztassék. 

Mivel a mult időben gyakran megtörtént, hogy az ilyen gazdasági tárgyalásokat utóbb siettetni kellett, mert nem készitették elő idejekorán, a magyar kereskedelmi minisztérium már most elrendelte a tárgyalások folyamatba vételét. 


A kereskedelmi minisztériumban, megfelelő szakerők bevonása mellett, külön bizottságot biztak meg ezen előkészitő munkálatokkal, mely bizottság munkásságát Beöthy László kereskedelmi miniszter és Kálmán Gusztáv államtitkár fogják ellenőrizni. A kiegyezési, illetőleg kereskedelmi szerződési tárgyalásokat előkészítő munkálatoknak vezetésével Lers Vilmos dr. miniszteri tanácsos bizatott meg. 

Miután ezen alkalommal kellő időben kezdik meg magyar részről az előkészitő munkálatokat, hihetőleg gyorsabban, simábban, de talán eredményesebben folynak majd annakidején a tárgyalások. Csak politikai zivatarok ne háborgassák ezt a nagyon fontos közgazdasági munkát.