Évről-évre fokozódik jelentősége azoknak a gyűléseknek, a melyeket a Magyar Gazdaszövetség az ország különböző részeiben rendez. A tavalyi kecskeméti gazdagyűlés hatalmas aránya, méltóságos lefolyása mindenkit meglepett, s úgy látszik, hogy Siófokon jun. 19-én a gazdáknak még nagyobb serege gyülekezett.
Öröm látni, miként nő folyton a gazdák hatalmas tábora, hogy tanul és fegyelmeződik az a hadsereg, a mely a vámpolitika jövő életharczát megvívja. Csupa nagyobbrangú, emelkedett szempontból tárgyalt kérdéssel foglalkoztatják a gyűlés előadói a gazdálkodás ezer bajával küzködő népet, mégis sereglenek össze messze vidékről. Az erő, a mi összehozza őket, nem lehet más, mint a nemzet életösztöne, mert hiszen nem a máról, nem az egyén mostani sorsáról esik ezeken a gyűléseken szó, hanem a jövőről s a nemzet életföltételeiről.
Érdekes egy ilyen emberrengeteget egyszerre látni.
Kékmándlis somogyiak, tagbaszakadt jászkunok, zsinóros dolmányos szabolcsiak, s feljöttek a szorongatott erdélyi kisgazdák is, több százan. Föltűnt, hogy a hatalmas előadói emelvényen a gazdagyűlések állandó képviselővendégei közül alig volt ott egy-kettő.
Pontban féltizenegy órakor három kürtszó jelezte a gyűlés kezdetét.
Az e czélra készített óriás méretű ponyvasátorban 12,000 ember szorongott már, hogy meghallgassák a vezérek beszédeit.
Számos tagból álló küldöttséggel volt képviselve a gyűlésen az ország minden részéből kétszáznegyven hitelszövetkezet, százötvenhat fogyasztási és értékesítési szövetkezet. Közel tízezer főnyi közönség jelenlétében kezdődött meg a nagy gyűlés. Viharos éljenzéssel köszöntötték Darányi Ignácz és gróf Károlyi Mihályt. Az ülést Darányi Ignácz nyitotta meg.
A mi gyűlésünknek – mondotta Darányi – annyi tekintélye van, a mennyit mi magunk adunk neki. Mindenkinek el kell ösmerni, hogy gyűléseinken imponált nemcsak a nagy tömeg, hanem az osztatlan egyetértés, a tárgyalás méltósága. Nem tagadom, hogy a mai gyűlés közviszonyainak áldatlan alakulása folytán sulyosabb időre esik. Mindenkinek nehéz tartóztatni magát, hogy napirendünk tárgyának keretében maradjon. De bármennyire méltánylom is a hazafias érzelmeket, mégis arra kell kérnem mindenkit, hogy tartsuk e napon szivünket melegen, de fejünket hidegen; maradjunk meg szabályaink keretében, melyek a pártpolitikát kizárják.
Most is csak azt hangoztatom, hogy a gazda társadalom legfontosabb kérdése a vámpolitika és az 1917-ik évi kiegyezés kérdése. A szerb sertés-kontinges felemelése rontotta a sertés árát és károsan hatott a sertéstenyésztésre. Bírálja a Balkánnal kötött többi szerződést. Tiltakozik a bolgár szerződés beczikkelyezése ellen. Az argentinai hús kérdésében igaz, hogy a kormány azon a lejtőn, a merre lépett volt, megállott, de az is igaz, hogy Bécs város agitácziója még mindig tart.
A világos kiegyezés ellenére Bécs városa az osztrák kormánytól az argentinai hús egyoldalú engedélyezését sürgeti és ez által nemcsak velünk gazdákkal, de egész Magyarországgal szemben egy nem csak teljesen jogtalan, de a mellett igen barátságtalan álláspontot is foglal el.
A mi helyzetünkben szükség van a mezőgazdasági vámvédelemre, azért aggodalommal látjuk, hogy álláspontunk kellő erővel nem érvényesül. Az osztrák nagy ipar sértetlenül fönn akarja tartani az ipari vámokat, ellenben a fogyasztás érdekeire való utalással szállítanák le a mezőgazdasági vámot.
Foglalkozik azután a drágasággal és hangoztatja, hogy kizáróan a gazda rovására irni nem lehet. Szivesen működik együtt az 1917-iki kiegyezés előterjesztésében más közgazdasági ág képviselőivel, csak közösek legyenek czéljaik.
Rátért végül a birtokpolitika kérdésére, különösen Erdély birtokpolitikai helyzetéről festve lépet. Sürgősen szervezkedni kell a gazdáknak és szervezni kell autonómiájukat.
Bernát István a mezőgazdasági termelésről szólván utalt arra, hogy államférfiaink és politikusaink soká nem látták be, hogy nálunk az a leghelyesebb politika, mely a mezőgazdaság emelésére irányul. Inkább az ipar és kereskedelem felé hajlottak s kötöttek olyan vámszerződéseket, mely a mezőgazdaság védelmét teljesen elhanyagolja, ellenben az osztrák ipar érdekében kénytelenek voltunk elviselni, hogy az idegen árúczikkek beözönlöttek az országba, a mezőgazdasági termékek ára pedig erősen csökkent.
A reakczió ezzel szemben az O. M. G. E. és Darányi Ignácz szivós munkája után következett el.
Csak így sikerült megszüntetni az őrlési forgalmat, a híres és veszedelmes borvám záradékot, megvédeni állattenyésztésünket a keletről behurczolt ragadós betegségektől s a csaknem vám nélkül beözönlő mezőgazdasági termékektől.
A sikert mutatja az is, hogy például Matlekovits Sándor és Lánczy Leó mutatnak rá arra, hogy az új vámtarifa uralma alatt nemcsak a mezőgazdaság, hanem az ipar és kereskedelem is a megerősödés útjára lépett. A belföldi ipar gyorsabban fejlődik, mint a nyerstermelés s így a kettős monarchia belépett ama vámterületek sorába, a melyek rászorulnak az idegen nyersterményekre. Az agrárius vámpolitika tehát igazolva van, ép ezért az 1917-ben megújítandó szerződéseknél számítani kell a nemzet minden rétegének támogatására.
Fáy Gyula, az Országos Gazdasági Munkás- és Cselédsegítőpénztár igazgatója ismertette a földművesek nyugdíjáról szóló 1912. évi VIII. tcz-et, mely lehetővé teszi, hogy a földmívesek ezentúl ugyanolyan nyugdíjat szerezhetnek maguknak, a minő a hivatalnokoknak, tanítóknak, katonáknak kijár. Minden földmívesnek tehát tanácsolta, hogy siessen a nyugdíjcsoportba beiratkozni.
Félkettő is elmult, mikor a gyűlés résztvevői a hatalmas méretű étkező csarnokba vonultak át, a hol 4200 személyre volt terítve. Fehérruhás leányok szolgálták ki a hatalmas vendégsereget, a nyársonsült halebéd pedig valósággal remeke volt a balatoni halászoknak. Három órakor körhajózásra indultak a gazdák s kevéssel utóbb a leszorultakat újabb gőzösök vitték Badacsony felé.
