A dunántúli hadgyakorlat

Ő Felsége, a ki szeptember 15-én déli félkettőkor indult el Budapestről s rövid időre megszakította útját Székesfehérvárott és Hajmáskéren, délután ötödfél órakor érkezett meg Veszprémbe, a hol a hadgyakorlat idején lakott. Jövetele igazán a magyar király ünnepi bevonulása volt egy díszbe öltözött, lelkes magyar városba.

Királyi herczegek, a hadsereg képviselői, a vármegye és a város urai fogadták az uralkodót, a ki friss kedvvel érkezett meg, de hiába csillogott a díszsátor körül megannyi katonai egyenruha, a fogadásnak nem volt hivatalos katonai szinezete, nem volt kirendelve katonai zenekar, így azután elmaradt a Gotterhalte, és a fekete-sárga zászló is. A merre a szem látott, mindenfelé nemzeti színű zászló ragyogott a szeptemberi délutáni verőfényben a földiszített pályaudvaron. A megékesített város szinte ujjongott piros-fehér-zöld színéven. Talán még nem is volt rá eset, hogy a királyt ily kiválóan katonai alkalomból polgári módon fogadták volna. Bizonyos, hogy ez is csak legmagasabb engedelemmel történhetett.

A király bevonulása a városba valóságos diadalút volt. Két oldalt, föl a vár kapujáig óriási emberréteg állott tömör sorfalat s a tömeg véges-végig felhőket megkergető rivalgással éljenezte a királyt. A fogadás és a bevonulás a legszebb rendben ment végbe a megérkezése után negyedóra mulva az uralkodó már a püspöki rezidencziában lévő szállásán volt. A király kegyesen, látható örömmel fogadta a hódolat és szeretet megnyilvánulását s elismerő szavakban nem fukarkodott. Igen nagy érdeklődés nyilvánult meg Ferencz Ferdinánd iránt. A trónörökös egyénisége megnyerően hatott. A népnek ez a véleménye róla: szép, derék ember. Mikor a városon keresztülhajtatott, a közönség mindenfelé viharosan megéljenezte.