Senki sem tagadhatja, hogy szeretjük a – kényelmet.
Vágyakozunk utána s minden igyekezetünk oda irányul, hogy a tudomány eddigi és ezutáni vivmányait földi életünk megkönnyitésére használjuk fel, létünket kényelmessé tegyük. Már az ember őstermészetében benne rejlik az önzés, hogy a világ minden teremtményét, a természetnek minden alkotó részét, elemeit, gazgadságát, jelenségeit, stb.-ét a saját uralma alá szándékozik hajtani.
Az önzés mögött pedig ott lappang a kényelem után való vágyakozás. Szeretünk könnyen, jól élni s a földi élet minden kinálkozó és lehetséges kellemességeit kihasználni. Vasutakon száguldunk végig a föld hátán. Óriási, de e mellett gyorsjáratu hajóóriásokkal szeljük át a tenger hátát.
Leszállunk a föld mélyébe, felszállunk a lég birodalmába. Kényelmet követelünk és sietve akarunk élni. Hogy ez az utóbbi helyes volna, nem állitjuk, sőt ugy tudjuk, hogy a halandóság, a testi erő fogyatkozása a siettetett életmódnak a következményei.
Képzeljük el magunknak a következő gyorsaságokat: vasutak száguldanak 90 – 140 kilométernyi sebességgel óránkint; átlag hat és fél nap alatt el lehet jutni Amerikába; léghajóval óránkint százhusz kilométert haladhatunk. Vegyük ehhez a gépkocsikat, a melyeknél a tulzás immár az őrülettel határos, - hát nem igaz, hogy rendkivül sietünk lemorzsolni amugy is rövid életünket?
Mindez azonban nem jelentheti azt, hgy a technika ujabb és ujabb vivmányai elől elzárkózzunk. Bemutatjuk olvasóinknak a motorszánt.
Szorosan véve semmi különöset vagy csodával határost nem látunk benne akkor, a mikor tudjuk, hogy a villamos, benzin, légszesz stb. hatóerők mind motorokra vannak berendezve, a motorok alkalmazása tehát rendkivül elterjedt.
Az érdekességet kétségtelenül az alkalmazás módja adja meg. Igy például a képünkön látható motoros szán semmiben sem tér el egy gépkocsitól, kivévén, hogy akerekei hiányoznak és hogy a hajtóerőt nem a motorátvitel, hanem a szán hátsó részén látható csavar szolgáltatja, a mely a gyors forgás következtében a szánt a légoszlopban előretolja.
A találmány még tökéletesitésre szorul, de sik területen máris használható és óránkint hatvan kilométer gyorsan haladhat.
A motoros szán rendkivül hasonlit a gépkocsihoz, kormánykereke ép olyan, sőt a fékezőkészülék is azonos szerkezetü; a lényeges eltérést csak a kereke hiánya és a forgócsavar okozza.
Hova, meddig fejlődik az emberi tudomány? Ki tudna választ adni erre? Ugyan mert volna valaki évtizedek előtt arról álmodni, hogy lesz idő, a mikor a világitásra használt légszesz, no meg a glaszékeztyük és az ünneplő szalonkabátok pecséteinek tisztitására használt benzin, óriási gépeket, motorokat, csodálatos szerkezetü közlekedési eszközöket fog hajtani?
Ha igy haladunk, akkor csakugyan bekövetkezhetik az az időpont, a melyen tul állatokat közlekedési, teherhuzási stb. czélra nem fogunk használni.
A jövendő évezred meseregényének megirói pláne azzal a jóslattal állnak elő, hogy az embereknek visszefjlődik majd a lábuk, amely teljesen feleslegessé válik, mert mindenféle csodás alkalmatosságokon száguldhatink végig szárazon, vizen, nyáron, télen, felemelkedhetünk a levegőbe, repülhetünk, szóval: jönnünk,mennünk nem kell, mert elvégzi helyettünk a motoros czipő, gépkocsi, szán, hajó, vasút, repülőgép, stb.
Annyira kényelmes, mesterséges lesz az életünk, mint egy tréfás mozgóképen, a hol a villamos szállodában gépek kefélik meg a vendéget, öltöztetik fel, hozzák az ételt, italt, sőt, ha a vendég nem tud fizatni, ugyancsak egy elmés gép dobja ki a vendéget az - utczára.
