Az, a mit érzékeinkkel megfigyelünk, vagy a mint azt felfogjuk, ne felel meg mindig a tényeknek. Gyakori ez érzéki csalódásunk, például: megtörténik, hogy hangokat hallunk, pedig voltakép csak vértolúlásunk volt és ez ejtett tévedésbe.
Vagy például szemünket valamely tárgyhoz érintjük véletlenül, mire hirtelenében fényvillanásokat látunk. Ha náthásak vagyunk, az az érzésünk, mintha porral volna tele az orrunk, vagy pedig kénfüstöt szívnánk be. Ezek tehátind érzéki csalódások, még pedig olyanok, melyekről tudjuk, hogy téves felfogáson alapulnak.
Az érzéki felfogás és az értelmi megfigyelés közötti kapcsolat kérdése vette rá Henry Károly párisi orvosi egyetemi tanárt, hogy megfelelő kisérletezések utján győződjék meg arról, hogy az érzéki felfogás és az agybeli megfigyelés között van-e különbség, összefüggés?
A kisérletek eredményei azt igazolták, hogy azt a határvonalat, a hol az érzéki felfogás és az ugynevezett szellemi megfigyelés kezdődik, nehéz megvonni. Nyilt kérdésnek marad ezek után, hogy a mit látunk, feltétlenül helyesen és a tényeknek megfelelően látjuk-e, vagy pedig a miről azt véljük, hogy látjuk, vajjon ez csakugyan látás-e, vagy pusztán érzéki csalódás, képzelődés?
Két erre vonatkozó kisérletet a nevezett tanár következőleg vitt véghez. Arról a kérdésről akart ugyanis meggyőződni, hogy mennyiben vagyunk képesek a megvilágitott területek nagyságát meglátni a szemeinkkel?
E czélból, mint az a kisebb képünkön látható, egy kisebb optikai készüléket használt. A készülék hátsó része egy okuláréval van felszerelve. Az ablakon beszürődő világosság felé van forditva a készülék.
A készülék ezen részét egy tejüveg fedi. A kisérlet alaklmával több kerek papirlapot vágtak ki, a melyek azonban ráillettek a tejüvegre s a melyek a középen különböző nagyságban, de köralakban meg voltak olajozva, a hol tehát avilágosság rajtuk át is szürődött.
A kisérlet már most azt ugazolta, hogy az, a ki a készülék okuláréján betekintett, nem tudta megitélni, hogy mekkora (kisebb vagy nagyobb) területen volt-e a papirlap áttetsző? Holott a szemlélőnek a szempupillái annak megfelelően, hogy a készülék tejüvegén kisebb vagy nagyobb területen volt beolajozva, tehátáttetszővétéve, kevésbbé vagy jobban huzódtak össze.
Viszont megállapitotta Henry tanár, hogy ha a szempupilla összehuzódása a látott tárgy távolsága, nagysága stb. felől megfelelően nem is befolyásolja az agyat, az agybeli megfigyelés a pupillákra igenis van befolyással.
A kisérletező ugyanis egy nagyitó-lencsén keresztül egy papirkártyára tekintett, a melyen valami egyszerü ábra látható. A kártyalapot addig tolta ide-oda tovább a pálczán, míg az ábra alakja elmodósott. Eztuán a lencsét levéve, a kártyalapot olyan messze tolta, hogy az ábra szabad szemmel nem volt jól megkülönböztethető.
Ennek daczára az, a ki már látta az ábrát, ezt nagyobb táolságra is jól kivehette, noha a látás törvényei szeint már nem láthatná tisztán a tárgyat.
Ez pedig azt bizonyítja, hogy itt a felismerés, megfigyelés nem a pupillákon mulik, hanem az agynak a képzetén, tehát a képzelet hatalmasabb a valóságnál. Ez utóbbi kisérletet ábrázolja nagyobb képünk.
