A fémek és az idegrendszer

Ismeretes, hogy a lelki, kedélybeli változások és a vegyi folyamatok között szoros kapcsolat áll fenn. Míg a jókedv, derült kedély, öröm, remény az emberi szervek ellenállóerejét fokozza s ugyanakkor a testi anyagcsere rendben megy végbe, addig a bánat, harag, levertség, szomoruság, fájdalom, csalódás a testi ellenállóképességet csökkenti.

Ebből következik, hogy minden lelki kedélyállapotváltozás e test elektromos ellenállási kpességének csökkenését vagy fokozódását idézi elő, viszont fémeknek, a mennyiben ezek villamos hatásra alkalmasak, az emberi testre, illetőleg az idegzetre szintén megfelelő befolyásuk van és hol a hidegség, fázás, rosszullétet, hol ennek ennek ellenkezőjét tudják előidézni.

E czélból kisérleteket is folytattak olykép, hogy a kisérleti személy egy papirernyő mögé ült és kezeit higitott sóoldattal ellátott és czinkelektroddal összekötött tartályba helyezte. Ha már most a kisérleti személy háta mögött, ennek tudta nélkül, különféle fémlapokat hozunk a közelébe, az illető hol kellemes melegséget, hol bizsergést, hol hidegséget stb. fog érezni.

Ennek megfelelően az illetőnek idegfeszültsége és villamos ellenállóképessége hol csökkenést, hol fokozódást mutatott.

Ez a kisérlet érdekes bizonyitáka egyébként az emberi test villamos voltának, a mely különben kétségen felül áll.