Egyezkedés Törökországgal

A legújabb hírek arra mutatnak, hogy vagy rövidesen létrejön,vagy máris létrejött a megegyezés külügyminiszterünk és a török kormány között; a Bosznia és Herczegovina annektálása miatt keletkezett konfliktust azzal fejezzük be, hogy az annektált területen lévő egykori török állami jószágokért harmadfél millió török fontnyi, azaz ötvennégy millió koronányi kárpótlást fizetünk.

Igaz ugyan, hogy a külügyminiszter erre vonatkozó ajánlatában benne volt az a kikötés, hogy ezeknek az állami javaknak az állami természete nem lévén egészen tisztázott dolog, egy nemzetközi biróság fogja eldönteni, hogy az elég drágán megvásárolt jószágok állami vagy tartományi természetűek voltak-e, - de ennek a kikötésnek nincs semmi jelentősége. Ez a kikötés csak arra való, hogy Aehrenthal báró ajánlatát szebbé tegye – Magyarországon és Ausztriában.

Mert ha mi most kifizetjük Törökországnak az ötvennégy millió koronát, ezzel már némileg prejudikáltunk a nemzetközi biróság itéletének. És vajjon Törökország az az állam, a melytől valaha vissza lehetne kapni a most kifizetendő ötvennégy millió koronát? Semmi esetre sem. És aligha van a világon az a jogtudós, a ki el tudná dönteni, hogy a boszniai közjavak a török uralom alatt állami, kincstári, korona- vagy tartományi javak voltak-e? Ezek a jogi megkülönböztetések csak ott lehetségesek, a hol czivilizált állami formák vannak, de egy abszolút, még hozzá mohamedán jog szerint berendezkedett országban merő lehetetlenségek.

Az alku különben helyes, ha a külügyminiszternek az volt a meggyőződése, hogy ezzel egy háborút került el. Nekünk a háború minden napja átlag husz millió koronába kerülne, - nem is szólva a véráldozatról. Az alkut tehát jobb megoldás a háborúnál. Az egész kérdés csak azon fordul meg, vajjon olyan volt–e a helyzet, hogy ez volt a kevésbbé rosz megoldás?