A jelmezes jégünnep.

A jégünnep tárgya az 1458. január 23-án történt „Mátyás királlyá kiáltása a Duna jegén” volt és következőleg folyt le:

Este 1/2 6 órakor huszezer különböző színű villamos körte, kétszáz hatalmas ívlámpa gyulladt ki. Vajda Hunyad vára felől pedig ágyulövések hallatszottak. Majd a csarnok előtt épített hóbarlangból kilépett a „Mesekirály” s a pályán körülkorcsolyázva üdvözölte a közönséget és a kezében levő haranggal előhívta a főudvarmestert. (Márkus Jenő dr. meggyszínű díszmagyarban) és felszólította őt, hogy kezdje meg az ünnepi játékot.

A főudvarmester intésére a millenáris hídon tul három ágyulövés dördült el, mire megkezdődött Szilágyi seregének a felvonulása. Szilágyi Mihály (Simon Elemér dr.) serege élén a híd középső nyilásán áthaladvaq, a korcsolyacsarnok előtt vonult el és annak déli végénél Vajda-Hunyad vára felé indult, a hol tábort ütött. Harczosok, köznemesek, parasztok, markotányosnők, czigányok, medvetánczoltatók és a czéhek képviselői kísérték. Mikor a menet a jégcsarnokhoz érkezett, a Mátyás-korabeli egyenruhába öltözött zenészek (a postások zenekara) magyar indulókat játszottak. A zenészek a menethez csatlakozva, Vajda-Hunyad váráig kísérték Szilágyi seregét.

Ezután Szilágyi Mihály a köznemesekkel az országgyűlésre indult. A várkapu előtt lebocsátották a felvonóhídat, mire Szilágyi és kísérete az őrség tisztelgése és a nép örömrivalgása közepett a várba vonult. Érkezését ágyulövés jelezte, mire a városi nép a nyitott várkapun a jégre tódult és ott a táborozók közé elegyedett. Közben a városi tanács a polgármesterrel az élén (Dick Béla) a népet rendre és türelemre intette. Szilágyi Mihály sátorának rudjára e pillanatban felszökött Mátyás hollós czímere. A nép üdvkiáltásban tört ki: „Éljen Mátyás király!”

Huszonegy ágyulövés jelezte, hogy a királyválasztás megtörtént és Vitéz János (Strobl Alajos) vezetésével követség indult Mátyás királyért. Kíséretében: országgyűlési követek, papok, barátok és minisztránsok voltak.

Vitéz János követsége a várból kijövet, a tónak a korcsolyacsarnokkal szemben levő partja mellett a millenáris híd felé vette utját és itt balra kanyarodva, elvonult a csarnok előtt, a fenyőfákból rögtönzött erdőcskéhez, hol Mátyás király (Andrássy Károly gróf) várakozott. Egy gyönyörű baldachinos szánra épített trónuson, Hollós Mátyás mellett, Podjebrad leánya Katalin (gróf Bethlen Istvánné) foglal helyet, egy másik szánon Podjedbrad György (Pongrácz Albert báró), Hollós Mátyás trónzsámolyánál szőkefürtös apród (az egyik Vanits fiu) ült.


Mátyás király ezután a menet élére állt, mire örömtüzek gyulladtak ki s a menet harangzugás és ágyudörgés közepette megindult. A korcsolyacsarnokkal szemközt a királyi pár szánját előretolták és megkezdődött a hódolás. A főudvarmester bemutatta a külföldi követeket, a polgármester a tanácsost.

A hódolás után a főudvarmester a királyi pár tiszteletére ünnepélyt rendezett külföldi és hazai műkorcsolyázók mutatványaival és tánczaival. A Hübler – Burger pár (München) remek korcsolyamutatványai szórakoztatták a közönséget; majd Urbáry Sándor, az Eilers – Jacobsohn pár (Berlin) és a Kuich – Meystrick pár (Bécs) műkorcsolyázása következett. Nagy derültséget keltettek a bécsi Training Eis-Club tagjai:Faix és Weiss, kik mulatságos cascadokat mutattak be.

A mutatványok végeztével a királyi szánt helyére tolták s kürtjelre Mátyás király szobra felé fordult a menet s a hídnál balra kanyarodva, még egyszer elvonult a korcsolyacsarnok előtt s a fenyőerdőcskében feloszlott.

A műkorcsolyázók mutatványai alatt a korcsolyapálya Stefánai-uti szögletében fényes tüzijáték kezdődött, mely egy óra hosszáig tartott.

A színtér a befagyott Duna tükrét ábrázolta, a háttérben Budavárával (a vajdahunyadi épületcsoport) s alatta az alsóváros és Szent Erzsébetfalva apró házacskáival. A várfal alatt volt a dunai fahíd (a milleniumi híd) s a vár előtti jégterületen Szilágyi sátortábora. A csarnokkal szemközt állt Mátyás bautzeni szobra.

A pazar keretben a mintegy 900-1000 jelmezes csoportja feledhetetlen benyomást gyakorolt a 10-12 ezer főre tehető előkelő nézőközönségre.


A jelmezesek között általános feltűnést keltett Strobl mester korhű jelmeze; amint vérvörös bíbornoki talárjában, széles hermelingallérral és aranyrojtos baretummal tovasiklott a jégen, nem csekély óvácziókban részesítették a nézők ezrei a népszerű szobrászművészt, kinek személyes felügyelete alatt készült különben a bautzeni Mátyás-szobor is.

Andrássy Károly gróf vértje és remek pánczélos kosztümje csak ugy csillogott a villamos lámpák fényében. Mellette a gyönyörű Bethlen grófné koronával és királyi palástban csak emelte a kitűnő együttes hatását. Mátyás király környezetében feltüntek még a budapesti ariszotokráczia képviselői, kik nem jelmezekben, hanem valóságos díszmagyarjaikban méltóan kiegészítetté a népszerű látványosságot.

Az ünnepen megjelent József főherczeg nejével, Auguszta főherczegasszonnyal és fiával, Ferencz József főherczeggel. Ott volt a főherczegi család egész udvartartása is. A magas vendégeket, akik különben a BKE. jubileumi ünnepeinek és versenyeinek fővédnökei voltak, a jubileumi díszelnöksége fogadta és kalauzolta. A főherczegi család környezetében voltak Andrássy Géza gróf, Bezerédj Viktor államtitkár, Fülepp Kálmán főpolgármester, Bethlen István gróf, Kollár Lajos kir. tan., Berike Gyula, Zsigmondy Géza, Szent Györgyi Imre dr., Püspöky Emil, a BKE. vezetősége részéről.

A főherczegi család alig tudott betelni a varázslatos kép gyönyörűségével és több mint 1 1/2 óra hosszat időztek a korcsolyacsarnokban részükre berendezett udvari páholyban, honnan nagy érdeklődéssel szemlélték az ünnepélyt.

József főherczegnek különösen a Hübler – Burger-pár káprázatos mutatványai tetszettek s mikor befejezték a tánczot, Zsigmondy igazgatóval megkérette őket, hogy ismételnék meg nagyszerű produkczióikat, aminek Hübler kisasszony és Burger ur készségesen eleget is tettek.

A főherczegi család távozóban magához kérette Márkus Jenő dr.-t az ünnepély főrendezőjét, kinek elismerését fejezte ki és hízelgő szavakban mondott köszönetet a BKE. elnökségének is, amiért a feledhetetlen ünnepségre meghívták őket.

A főherczegi család még Rohonczy Gedeonnal is beszélgetett és aztán a csarnok feljárója előtt összesereglett nagy közönség harsány éljenzésétől kísérve, elhagyta a BKE. csarnokát.