FTC – MTK. 1:0.

Több ezer főnyi közönség előtt folyt le e két kiváló csapatunk találkozása a millenáris pályán. Kemény, mindvégig érdekfeszítő küzdelem folyt e két csapat között s ugyszólván az utolsó pillanatban dőlt el a mérkőzés sorsa.

Eleven, minden perczben változó – hol egyik, hol másik fél mezőnyében hullámzó játékot – produkálta a küzdő felek. Hol a FTC. már-már bizonyosnak látszó gólja akad meg a brilliánsul védő Domonkos kezében, hol pedig a szép kombináczióval dolgozó Testgyakorlók lövését tette ártalmatlanná a kitünően dolgozó ferenczvárosi védelem. Tény az, hogy e mérkőzéshez fogható magas nívóju klasszikus küzdelem még kevés folyt le magyar csapatok között.

A match lefolyása a következő volt:
A ferenczvárosiak kezdenek, de csakhamar a MTK. veszi át a támadást és kornert ér el. Majd ismét a zöld-fehérek támadása ad munkát a Testgyakorlóknak. A FTC. védelemhibája folytán a kék-fehérek tizenegyeshez jutnak, de Károly a labdát a kapufának rugja. Változatos játék folyik ezután is. Hol Domonkos kénytelen védeni, hol pedig a zöld-fehérek védőjátékosai jutnak kemény munkához. Félidő: 0:0.

Ujrakezdés után a ferenczvárosiak támadnak, a hetedik perczben kornert érnek el. Majd ismét a kék-fehérek intéznek erős ostromot a FTC. kapuja ellen, melyet Fritz igen jól véd. Erős iramu, de az eredménytelen küzdelemtől már kissé idegesen kapkodó játékot produkált ezután mindkét fél. A 37-ik perczben FTC. kornert ér el, a 42-ik perczben pedig – állítólag offside állásból – megszerzi a győzelmet jelentő gólt is. A gól után a MTK. igen heves játékot kezd, de a hátralévő csekély idő alatt már kiegyenlíteni nem képes. Fehéry Ákos (BTC.) nyugodt és erélyes bíró volt.