Atléták erősítése.

Az atléták csak igen hosszu és keserves trenirozás után jutnak odáig, hogy erejüknek teljességében végezhessék mutatványaikat.

A czirkuszban müködő atlétáknak valósággal szánalmas a sorsuk, mert örökké vigyázniok kell arra, hogy ne csökkenjen az erejük és az elevenségük. Napról-napra gyakorolniok kell magukat a művészetükben, mert egy-két napi lustálkodásnak is nagyon megéreznék a rossz hatását. Izmaik már nem volnának többé eléggé rugalmasak.

Sőt még arra is nagyon kell ügyelnie az atlétának, hogy az életmódja se ártson az erejének. Nagyon mértékletesen kell élnie folyton ügyelve arra, hogy meg ne hizzék s a felesleges háj ne akadályozza a mozgásának elevenségét. John Gray, a híres angol atléta szomoruan mondotta egyszer: ”Mit ér nekem az, hogy egész vagyont keresek évente s immár gazdag ember vagyok! Hiszen még ennem sem szabad eleget s naponta rettenetes munkával kell magamat előkészítenem a mutatványszámhoz. Irigyelek mindenkit, a ki a maga kedve szerint élhet!”

Igaza volt ennek az atlétának; a maga fajtáju embernek valósággal rabjai a mesterségüknek. Tudjuk, hogy a zsokék sem élhetnek kényelmes életet s még a jóllakástól is tartózkodniok kell, nehogy meghizzanak. De nemcsak a hivatásos atléták, hanem az amatőrök is rabjai a sportjuknak s ők is hosszu gyakorlat révén tesznek szert kellő ügyességre és erőre.

Gyakran megtörténik, hogy a sportemberek még a legszorgalmasabb tréning után sem érzik magukat eléggé eleveneknek s ilyenkor az a veszedelem fenyegeti őket, hogy vesztesek lesznek a mérkőzésben. Különösen a labdarugó-sportembereknél nagyon fontos a test elevensége, a szellem ébersége, és az izmok aczélossága.

Londonban most érdekes módját találta ki a sportemberek megerősítésének egy dr. Hill Erskine Leonard nevü orvos. Olyan készüléket készített, a melynek segítségével a sportemberek hamarosan megélénkíthetik a testüket. A levegőnek éltető elemét, az oxigént használja erre a czélra.

Oxigénfejlesztő gépéből gummicsövek nyulnak ki s az atlétáknak ezeken át kell beszívniok a tüdejükbe az oxigént, a melytől hamarosan nagy elevenségre tesznek szert és teljes erővel foghatnak hozzá a versenyhez. Képünk azt az érdekes jelentet mutatja, a mikor dr. Hill éppen egy csapat labdarugót „élénkít” a verseny előtt.