A Holnap új versei -Irodalom és művészet

 Alig hogy elült kissé az a zaj, melyet a Holnap első kötete támasztott s ime, most már a második kötettel lépnek elő azok a fiatal költők, heten, a kik ebbe a nagyváradi irodalmi társaságba csoportosultak. A zaj, mely e társaság föllépését fogadta, talán tulzott is volt, elvégre nem történt egyéb, mint hogy hét fiatal költő együtt, bizonyos rokon törekvések alapján, mondjuk programszerűen.

A sok vita folyamán aztán a Holnap-ot megtették gyűjtő-fogalomnak, s értették rajta az egész fiatal irodalmat, a mely – a fiatalság írók szokása szerint – ellenzékül lép fel a régivel szemben s a fiatal temperamentumhoz illő hevességgel ostromolja a nyilvánosság kapuit.

Ez azonban tévedésre vezet, mert a Holnap csak egy része az irodalmi fiatalságnak s egész serege van rajta kívül, sőt bizonyos tekintetben ellene is a fiatal irodalom erős legényeinek s róla magáról sem lehet bizonyos nagyon tág határvonalakon kívül azt mondani, hogy valami egységes programmot képviselne.

Alig köti össze egyéb, mint hogy egy-két pontján a magyar élet aktuális kérdéseinek, témákban, nyelvben többé-kevésbé új nyomokat igyekeznek találni s végül valamennyien Ady Endrét vallják vezérükül. Ez az utóbbi dolog bajt is hozott a fejükre, rájuk zúdította az utánzás vádját. S kétségtelen, hogy ez a vád nem is alaptalan, csak tulságosan ki volt élezve.

A mostani második könyvben, a Holnap új verseiben még inkább enyhül: a többi hat költő mindegyikén megérzik, hogy azon a csapáson haladnak, melyet vezérünk tört a magyar versben, de reminiscentiáról legfeljebb egyik-másiknak egyik-másik versében lehet szó. Mind a hét költő különálló, többé-kevésbé erős egyéniség.

Ady Endrének vagy tizenöt verse van a könyvben, köztük egy pár a legjobb dolgai közül való, összevéve azonban nem adnak semmit ahhoz a képhez, s nem vesznek el semmit abból a képből, melyet eddig alkottunk róla magunknak s melyet pár hónappal ezelőtt, legutóbbi könyvének megjelenésekor, igyekeztünk róla megrajzolni.

Babits Mihály elsősorban a nyelvnek, mint a költői alakítás eszközének virtuóza egészen a szavakkal való játszásig; igen erős intellektusa uralkodik fantáziáján és érzékenységén, a gondolatnak megvan nála az a lendülete, a mely hangulatokat kelt és fantáziát serkent, sajátképen intellektuális lirát csinál, de mindig tudja elkerülni a kiszámítottság veszedelmét, néha pedig bogarasnak, különczködőnek látjuk.


Balázs Béla erős fejlődésben mutatkozik a kötetben; ő a szinekre alapítja költészetét, szinre  halmoz s ezért néha összefolynak a formái, gyakran azonban – mint pl. a Tavi nokturnóban – bámulatos telten, frissen jönnek a szinek tolla alól.

Dutka Ákos is fejlődött, jórészt megszabadult az egyéniségét zavaró idegen hatástól. Még mindig a pompásan csengő verselés a leginkább szembeötlő tulajdonsága, de már látni rajta, hogy lassankint mind jobban elmélyedik.

Juhász Gyula ma is az a merengő, finom lélek és fogékony elme, a ki volt. Néha egy-egy sorban, egy-egy képben igen szerencsésen csendít meg régi magyar reminiscentiákat s általában mintha valamivel szinesebbé fejlődött volna utóbbi időben.

Miklós Jutka is fejlődik: nemrég megjelent könyvében még alig látszott ki a saját egyénisége a reminiscentiák alól, ma már gyakrabban halljuk a saját hangjait. A kötet Kollányi Boldizsár állította össze s ő is írta elébe terjedelmes bevezető tanulmányt, a mely rövidebbre fogva többet mondana enthelizálásának?kissé dilettáns íze van, de nem lehet tagadni, hogy nem egy ügyesen formulázott, okos gondolatot találunk benne.