Vita az ujonczok számáról

A Ház ezután két ülésben katonai ügyekkel foglalkozott, s két törvényjavaslatot fogadott el. Az egyik szól az ujonczjutalék mennyiségének megajánlásáról, vagyis azon lejárt törvénynek ez év végeig való hosszabbításáról, melyet az osztrák zűrzavarok miatt alkotmányos uton eddig megujitani nem lehetett. Ép ezért a függetlenségi párt közjogi szempontból támadta meg a törvényjavaslatot, mert nem lát rá biztosítékot, hogy a javaslat Ausztriában alkotmányos uton intéztetnék el.

A második törvényjavaslat az idei ujonczozásról szól. Ezt is hasonló okokból ellenezte a függetlenségi párt, melynek egyes szónokai előhozták egy napilapnak a horvát honvédség tisztikarának szelleméről irt czikkét is. Báró Fejérváry Géza honvédelmi minszter tiltakozott az ilyen „irkafirkák” ellen, mint ő mondá. A miniszter mind a két törvényjavaslatnál felszólalt, s az ellenzék támadásaira felelvén, olykor derültséget okozó megjegyzéseket is tett. Nyilatkozataiból legfontosabb, hogy az ujonczok számának legközelebbi fölemelésére előkészített, s hogy a katonai uj büntetőtörvénykönyvről bejelentette, hogy április végén az igazságügyminiszter kezében lesz.

Ezek után a helyiérdekű vasutakról szóló törvényjavaslatok kerültek napirendre. Aztán folytatja a Ház a megyei pénzek kezeléséről karácsonykor félbeszakadt vitát. Ezt most a miniszterelnök betegsége miatt nem folytathatta.

A vitákból a következőket közöljük. A január 18-iki ülésen volt napirenden az ujoncz jutalék számának megajánlása.
Münnich Aurél a bizottság előadója elfogadásra ajánlja, mert a törvényjavaslat a régi törvény érvényességének az 1902. év végéig való meghosszabbitásáról szól.

Tóth János (a függetlenségi Kossuth-pártból) nem tartja törvényes eljárásnak, hogy a legsulyosabb adóról, a véradóról immár négy éve lejárt törvényt igy mellékesen tatarozzák, s a honvédelmi miniszter a negyedik évben is előáll a lejárt törvény ideiglenes meghosszabbitásával. Nem szavazhat meg ujonczot oly védőszervezetnek, mely teljes tagadása állami függetlenségüknek. Tiltakozik az ujonczjutalék tervezett fölemelése ellen is, mert a magyar nemzet nem ágyutöltelék, melyet szaporodásának arányában lehet katonai czélokra fölhasználni. Határozati javaslatot ad be, mely szerint azért, mert törvény szerint az osztrák alkotmány-válság miatt alkotmányosan meg nem állapitható az ujonczok száma, határozza el a képviselőház, hogy a törvényjavaslatot nem fogadja el, s utasitja a kormányt, hogy a magyar önálló hadsereg fölállitásáról és szervezéséről törvényjavaslatot nyujtson be. (Zajos helyeslés a szélsőjobboldalon.)