Bleriot Lajos

A francziák nemzeti büszkesége és önérzete alig ismer határt, a mióta Bleriot átrepült az angol partra. Bleriot Lajos mérnök 1906-ban kezdett foglalkozni a repülőgéppel. Már akkor ismert neve volt az automobiliparban. Tizenhárom évvel ezelőtt nagyon szerény gyárat alapitott, amelyben különösen az automobil-fényszórót gyártotta.

Kilencz évvel később részvénytársaság vette át gyárát 1,300.000 korona alaptőkével, Bleriot elnöklésével. 1906-ban társult Voisin Gabriellel, hogy repülőgépet szerkeszszen. Biplánt szerkesztettek, a mely azonban – nem repült föl. E kudarcz után kezdte meg egysiku repülőgépének összeállitását Neuillyben. Voisin megmaradt a kétsiku aeroplán mellett és ő szállitotta többi közt Farmann, Delagrange és Paulhan biplánjait.

Bleriot eleinte folyton balsikerrel küzdött. Rövid utakat birt csak megtenni se egymásután több monoplánja összezuzódott. Bukásával rekordot ért el. Komolyabb sérülést ő maga nem szenvedett. Nem csüggedt el s még akkor is kitartott a monoplán mellett, a mikor Wright-testvérek egyre-másra aratták diadalukat a biplánnal. El is nevezték e miatt a monoplán apostolának. Bleriot minden balesetén okult és minden ujabb gépe tökéletesebb lett.

Mostani repülőgépe már a tizenkettedik, a többi tönkrement. Bleriot tulajdonképpen csak az utolsó hetekben ért el jelentékeny eredményeket. Junius végén két utassal szállt föl, julius 4-én a juvisy-i aerodromban tette meg leghosszabb utját, a mely 50 perczig tartott, a mi azonban még mindig erősen mögötte marad Vilbur Wright rekordjának, aki 1908 deczember 31-én Le Mansben 2 óra 20 percz és 23 másodperczig volt a levegőben.

A monoplánban sem övé a legjobb rekord, mert Latham Hubert 1909 junius 5-én Chalons mellett 1 óra 7 percz és 37 másodperczig tartó utat tett meg. A szárazföldön egy irányban megtett ut tekintetében azonban Blerioté a rekord, mert 1909 julius 13-án Etampestől Orleansig repült, a mikor megnyerte a franczia aeroklub Prix de Voyage diját (7000 frank). Ez az ut 41.2 kilométer.

Az a monoplán, a melylyel átröpült a csatornán, utolsóelőtti alkotása Bleriotnak.