Házépités – 24 óra alatt

Budapesti ember a magyar fő- és székvárosban láthat már nem egy, hanem több gyorsan épült „amerikai” házat. Alig két-három hét alatt készen áll az egész alkotmány, a melynek semmi fogyatkozása nincs és csak azt lehet, ha már muszáj, ellene felhozni, hogy bérkaszárnyának, tömeglakásnak nem való, hanem legfeljebb öt-hat család, vagy négy-öt üzlet fér el benne.
Ezek a házak azonban jórészt csak ideiglenes jellegüek, mert rendszerint lebontott nagy épületekben volt üzleteket helyeznek el itt addig, a mig a rengeteg bérpalota elkészül.

Ám ezeknél az amerikai házaknál is érdekesebb lakóházakat „gyártanak” most St. Louisban, a hol Carl W. C. német épitész eszelte ki ritka ügyességgel, hogy mikép kell egy házat részletekből élőállitani és miként lehet egy részletek pontos összeillesztésével huszonnégy óra alatt a házat teljesen készen lakhatásra átadni.

A siker titka lényegében az, hogy a házfalakat ablakfákkal együtt nagy tömegben gyárilag állitják elő, kívánt méretek szerint. Aránylag igen kevés munkás végzi néhány emelőgéppel az összeállítást, mert elv az, hogy tulsok munkás egy részleteiben kész mü egybeállitásánál csak akadály. Ugy kell tehát képzelnünk a Carl házait, mint a melyek tervek szerint szétszedett állapotban „raktáron vannak” és elég egy házat mintaterv szerint rendelni, hogy harmadik napon már készen is álljon e mesebeli ház.

Képeinken igen könnyen szemlélhetjük a ház gyors és praktikus összeállitását. Hogy mily gyors és mily érdekes munkamegosztással történik az épitkezés, arra nézve közöljük, hogy egy rendes családi házat huszonöt ember összeállit és mindenkép elkészit. Csak a földmunkákhoz kell több ember, hogy ezek készen legyenek, mert a ház alkatrészeit négy-négy órás munkabeosztással (beleszámitva a szerelő munkákat is) huszonöt ember pontosan össze tudja állitani.

Nagyobb épület egybeállitása és lakhatóvá tétele negyvennyolcz órát vesz igénybe. Régi gondolkodásu ember talán a fejét rázogatja, a mikor ezt a hirünket olvassa és megtekinti ezt a két képet. Mert hogy sok mindent lehet immár gyárilag előállítani, azon nem lehet csodálkozni, de sajátságosan hangzik az, hogy a mai korban még házat is lehet – gyártani.

Az emberiség azonban a tudásban folyton halad és a mai kor emberei legkevésbbé sem bámulnak azon, hogy akkor, a mikor az idő pénz, a pénz pedig oly ritka és mindenkinek nem lehet márványpalotája, egy gyárilag szállitott és huszunnnégy óra alatt felállitott házban kényelmesen ellakhatunk, nem is emlitve azt, hogy ott, a hol elemi csapások érik a lakosságot, mit jelent az, ha egy házat 24 óra alatt felépitenek.