BTC. – NSC. 4:0

Azok, akik kemény küzdelmet vártak a két csapat találkozásától, csalódtak. A BTC. kitünő formában levő csapata nagy fölénynyel veri az ősszel oly kiválóan szereplő NSC.-ot.

A piros-fehéreknek ez a győzelme csak megerősíti azon állításunkat, amelyet a mult vasárnapi bevezetőnkben megkoczkáztattunk, hogy t. i. a BTC. rendesen csak a szezon végén jön formába.

Mult vasárnapi játékával őszi szerepléseinek egyik legszebbikét mutatta be. A csapat minden játékosa óriási ambiczióval küzdött szineinek diadaláért. Munkájukon meglátszott az egyöntetüség és a következetes trening. Ha a csapat ilyen szellemben fejlődik tovább, akkor az 1910. évi bajnokság egyik legkomolyabb ispiránsa lesz.

Nem mondhatjuk mindezt a NSC.-ról. Ez az egylet, amióta a BTC. kivált tagjaiból megalakult, csodálatos pályát futott be. Kétszer egymásután megnyerte a másodosztályu bajnokságot s az idén az első öt bajnoki mérkőzését is megnyerve a bajnokság élére került.

Most következik azonban a pályafutás második része! az észrevétlenül „felcseperedett” NSC.-ot kezdik az erősebb egyletek komolyan venni. Nemrégiben a MTK. kemény küzdelemben 4:2-re vert. A mult vasárnap pedig a BTC. erélyesen és röviden végez vele. Ha a jövő vasárnap a FTC. is megveri, bátran állíthatjuk, hogy a NSC. eddigi eredményeit sokkal nagyobb mértékben hozta létre a szerencsére, mint a játéktudása.

A NSC. az első 20 perczben még csak tartja valahogy magát, de a második félidőben teljesen összeroppanva négy gólt enged be. A BTC.-nél különösen a csatársor szép összjátéka tünt ki, míg az NSC-nál a két szélső fedezet végzett valamire való munkát Bíró: Langfelder.