Az első magyar testnevelési kongresszus

Az első magyar testnevelési kongresszus, melyre hónapok óta folynak a lázas készülődések a szakkörök élénk érdeklődése között deczember 27-én nyilt meg a régi képviselőház üléstermében.
A kongresszus fontos hivatást teljesit, hiszen a testnevelés keretében országos érdekü kérdéseket tárgyal. Ilyenek az ifjuság testnevelése egészségügyi, honvédelmi és életmentési szempontból, a tornatanító és tornatanárképzé, az ifjusági torna ünnepélyek állandósítása stb.
A Magyarországi Testedző-Egyesületek Szövetségének érdeme ennek a testnevelési kongresszusnak a megalkotása. A közoktatásügy, de főként a honvédelmi miniszterium, sportéletünk előkelőségei és a vidéki tornatanárok óriási érdeklődést tanusítottak a kongresszus iránt, amelynek immár biztos sikere van.

Első nap.

A kongresszus délelőtt tíz órakor kezdte meg tanácskozásait. A kongresszusra megjelent notabilitások között ott voltak: Berzeviczy Albert v.b.t.t., Molnál Viktor államtitkár, Teleki Sándor gróf, Balás György altábornagy a honvédelmi miniszterium képviselője, Fülep Kálmán főpolgármester, Pattantyus Béla dr. főtörzsorvos, Ilosvay Lajos dr. udvari tanácsos, az országos közegészségügyi egyesület elnöke, Botzenhadt János dr. országgyülési képviselő, Wetstein Gyula curiai bíró, Gerenday György dr., a MAC. alelnöke, Bolla Mihály miniszteri tanácsos, Hennyei Vilmos dr. és Demény Károly főigazgatók, Kovách Aladár dr. királyi tanácsos és Knébel százados, a bécsi tiszti tanfolyam képviseletében.
Nagy Emil dr. országgyülési képviselő, a MOTESz. elnöke nyitotta meg a kongresszust, méltatva annak fontosságát, mire megkezdődött az első vitakérdés, a Testnevelés az ifjusági egyletekben tárgyalása.
Juba Adolf dr. elsősorban vázolta a tanulóifjuság gyenge testi fejlődését. Ugy az egyének egészsége, mint az állam harczképessége érdekében szükségesnek tartja a testgyakorlat rendszeres végzését, beleértve a tánczot és a katonai kiképzést. Az ifjusági egyletek és katonai szolgálati idő között az összefüggés kétségtelen és mentől jobban előképzett anyagot kap a katonaság, annál rövidebb lehet a szolgálati idő. Végül szükséges, hogy az orvosi kar támogassa az ifjusági egyleteket.
Sároi Szabó Lajos százados: Szivesen látja a béke szeretetének terjesztése és háboruk számának csökkentésére irányuló mozgalmat, de nagy hibának ítélné, ha ifjuságunkat oly szellemben nevelnék, hogy valaha esetlen kikerülhetetlenné váló háborura csak remegve tudjanak gondolni. Családnak, iskolának, társadalomnak és hadseregnek szoros baráti szövetséget kellene kötni arra, hogy az ifjuságot, egységes terv alapján, munka és küzdelem szeretetére és hazafias érzésekre neveljék. Örül, hogy a kongresszusra a honvédelmi, meg a hadügyminiszter is küldött képviselőket és több tiszt önként is jelentkezett tagul.
Kovách Aladár dr.: Világosan, érthetően tanitani kell az iskolákban a mentési előállításokat ugy sebzéseknél, mint egyéb hirtelen megbetegedéseknél, foglalkoznia kell a tornázóknak a betegápolással, kötözéssel és a betegek szállításával. A tanítást orvosoknak kell végezniök. Minden ifjusági egyesületben mentőszekrényt kell tartani, amelyekben a segítségnyujáshoz tartozó eszközök hozzáférhetően vannak elhelyezve.
Andor Endre dr. a testi nevelés érdekében a képviselőházhoz beadott Emlékirat szövegét ismerteti. Előadása három részből állt. Az első részben az ország lakosságnak testi degenerálását ecsetelte. A második részben a testnevelés jeles állapotát vázolta. A tornatanárok átlagos javadalmazásáról elszomorító tüneteket sorolt fel és felhozta, hogy a középiskola tanterve egyáltalán nem felel meg a testnevelés érdekeinek. A harmadik részben az iskolai és iskolán kivüli testi nevelés gondozására államköltségen törvényhozásilag külön intézményt – magyar királyi országos testnevelési intézetet – kell létesíteni.
Andor Endre előadása nagy hatást keltett, mire a következő második vitakérdés tárgyalására tért át a kongresszus: Országos szervezet és országos testedzési alap létesítése a testnevelésügy fejlesztésére.
Galambos Ede, mint a kérdés előadója, feltétlenül szükségesnek tartja, hogy egy teljes önálló szervezet létesíttessék, melynek feladata lenne az iskolán kivüli testnevelés rendezése és fejlesztése országszerte, mely országos szervezetnek költségei egy létesítendő testnevelési alapból fedezendők.
Galambos Ede előadása után vita következett, melyben részt vettek Gerenday György, aki a sport szövetségek tanácsának szervezésére tett indítványt, továbbá Juba Adolf dr., Andor Endre dr., aki a következő határozati javaslatot terjesztette a kongresszus elé: „ A kongresszus magáévá teszi azt az eszmét, hogy a hazai iskola és iskolán kivüli testi nevelés gondozása czéljából a törvényhozás államköltségen külön intézményt létesítsen s annak irányítását, gondozását, ellenőrzését az érdekelt hatóságokból és társadalmi tényezőkből egybeállott, s kormányhatóságilag kinevezett országos testnevelési tanácsra bizza. Ez intézmény költségei előteremtése czéljából, ha kell adó kivetése utján országos testedzési alap létesítendő. Utasítja a végrehajtó bizottságot, hogy az eszme gyakorlati megvalósítása érdekében a képviselőházhoz feliratot intézzen.”
Teleki Sándor gróf elnök azután berekesztette a vitát és határozatilag kimondta, hogy a kongresszus ugy Galambos Ede előadó, valamint az Andor dr. és Gerenday dr. által beterjesztett javaslatokat lefogadja és azokat kidolgozás és előkészítés véget a jövő évi kongresszus rendezésére megbízott végrehajtó bizottságnak adja ki.
Ezt követőleg tornatanító- és tanárképzésre tért át a kongresszus. Nagy szakszerüséggel tartott előadást Demény Károly, a Testedző-szövetség képviseletében. Rámutatott a tornatanító-képzés országos szervezésének jelentőségére és egy állami tornatanító-képző felállítására tesz előterjesztést. Demény előadását nagy tetszéssel fogadták.
Utána Szemző Lajos a tornatanítók egyesületének nevében a jelenlegi állapotok és a tanárképzés szakszerüségére terjeszkedett ki, vázolván azon érdemeket, melyeket e téren a Nemzeti Tornaegylet tanárképző-tanfolyama szerzett. Az előadásokat élénk vita követte.
Végül Schuschny Henrik dr. iskolaorvos: A tornatanító igazi missziójáról tartott nagyon szép előadást.