Európa műkorcsolyázó bajnoksága

Győztes: U. Salchow, világbajnok (Stokholm.)
E hó 12-én szombaton dőlt el Berlinben az 1910. évi Európa-bajnokság. A bajnoki versennyel kapcsolatban a Berliner Schlittschuh Club két napra terjedő nagyszabásu nemzetközi versenyeket is rendezett, melyek fényesen sikerültek.

Az Eispalast-ot zsufolásig megtöltő közönségnek minden tekintetben kijutott a sportélvezetből melynek központjában a műkorcsolyázás Európa bajnokságáért állott. A részvétel kielégítő volt. Öt konkurrens állt starthoz, köztük Salchow ez a korcsolyázó fenomén, akinek hatalmas programmját egyik versenyzőtársa sem volt képes tulszárnyalni.

A krisitániai Styxrud feltünést keltett azzal, hogy borzasztóan nyaktörő figurákat mutatott be. Greyg (London) szépen dolgozott, de balszerencséjére elbukott. Per Thorén, Salchow honfitársa, elegáns volt, mint rendesen, de felettébb izgatott is, ami által a berlini Rittbergernek sikerült a második helyet magának biztosítani. Rittberger helyezését még a német bírák sovinozmusa is elősegítette, de mindazonáltal kétségtelen, hogy a nagytehetségü német versenyző méltó ellenfele a jégpánczél klasszikus művészeinek.