A korcsolyázóknak bosszúság, a footballjátékosoknak öröm

1902. február 16.

Mióta a korcsolyázó pályára kiváltottam jegyemet, minden reggel legelső dolgomnak tartottam az ablakomba kiakasztott termométert vizsgálni, vajjon méltóztatott-e a higanynak a nullpont alá sülyedni. Szeretek korcsolyázni, tehát nem is csodálható kiváncsiságom. Azon idő óta pedig már éppen két hónapja mult s még a mai napig nem volt alkalmam, hacsak pár óráig is, korcsolyázó szenvedélyemet kielégíteni.

Annyi bizonyos, hogy ily mostohán még a tél a mi korcsolyázóinkkal nem bánt soha, nem emlékszem t. i. arra az évre, melyben február közepén legalább egy vagy két korcsolyanapunk ne lett volna.

Talán már le kell mondanunk erről, mivel egy-két hét mulva itt a márczius s ha jönnek is hideg idők, a márcziusi napsugár erejének a jég szilárdsága aligha áll ellent. A korcsolyázó egyletek pedig jól teszik, ha idén kiírt versenyeiket véglegesen s jövő esztendőre halasztják, talán a jövő tél csak megembereli magát s különb lesz az ideinél.

A mily kevéssé konveniál azonban a mostani időjárás a korcsolyázóknak, annál kedvezőbb a footballjátékosokra nézve, a kik nemcsak vasárnapokon, hanem a hét egyéb köznapjain is javában mérkőznek.

A legérdekesebb mérkőzések minden esetre a bajnokiak, a melyek megszemlélésére nagy tömegbe vonul ki a footballért rajongó közönség. Az igaz, hogy az érdekesség mellett egyéb örömökben is van része a tisztelt fizető nézőknek.

Példának okáért a mult vasárnapi mérkőzésen a M. U. E. center halfja az állóhely közönségének pisszenését azzal igyekezett ellensulyozni, hogy nekik lakonikus rövidséggel kuss-t kiáltott. t. i. az illető játékos szerint a pubikumnak kötelessége fizetni és a száját befogni.

A Magyar Labdarugó Szövetségnek figyelmébe ajánljuk az illető játékost, ki nem által gyalázó kifejezést használni azon közönséggel szemben, melynek áldozatkészségge teremtette meg tulajdonképen a magyar footballsport mai nívóját.

De látott a mult vasárnapi publikum különben mást például: hogyan lehet valakinek orrát betörni vagy valakit torkon ragadni tisztán sportszeretetből, akarom mondani sportszenvedélyből, hogy azt hiszik az illető játékosok, kik az említett botrányos jelenetnek provokálói voltak, hogy footballjáték verekedési és bosszúvágyuk kielégítésére szolgál. Az ily egyének 1-2 évre szóló bojkottja volna a leghelyesebb mód a football mérkőzéseken már már elharapódzó skandalumok meggátlására.