Öt évtized után

Zajlanak a röpke évek,
Fut az élet,
Mintha volna gyors folyam,
Tűnik habja hömpölyögve,
Szürke ködbe,
Rám ijesztve zordonan.

Ma pedig csak vidám hangok,
Miket hallok.
Áldomásra álltok itt!
Hiszen öt évtized óta
Küzdve rótta
Szolgátok az éveit.

Nem örömnap ez rá nézve;
Hátra nézve,
Mindenütt csak bús romok,
Míg előtte síri árnyak,
Kik rá várnak
S fujják már az ostromot.

Nincs megásva a sírgödör,
Bú se gyötör.
Mégis veri, kongja azt:
Szürküllik az öreg este
S ott áll lesbe,
Ki tőletek elszakaszt!

Tünjenek a tünde évek,
Szálljon ének
S töltse be ma szívemet,
Lelketekbe írva látom,
Hogy sír-álmom
Örök éjbe nem temet.

Dicsőítlek, égi végzet!
Nincs enyészet!
Bár ne éljek: itt vagyok,
Ha őriz a tiszta hála,
S fénysugára
Nagy időkre átragyog.

Hogy hetvenkét évet értem,
Az nem érdem;
Holló, tölgyfa többet ér;
Mulna éved; jót aratva
Napról napra,
Százszorozva visszatér.

Pályám véghatárához ért el,
S téli éjjel
Szép tavaszi fény ragyog.
Sátorom, ha temetőbe
Porba dőlne
Nézz reám: én itt vagyok!

Könyves Tóth Kálmán