A romániai látogatás utóhangjai

Ferencz Ferdinánd trónörökös romániai látogatása mint utólag kiderült, tényleg nem múlhatott el a nélkül, hogy a meggabajodott eszű románok féktelen magyargyűlöletükben ne kisértsenek meg gazságoknak is beillő badarságokat elkövetni. A magyar zászló letépésének hírét még a trónörökös ott időztekor, lapunk mult számában közöltük. Ezt úgy ímmel-ámmal czáfolni akarták, de a trónörökös elutazása után még különösebb hír kelt szárnyra, t. i. hogy a trónörökös kihallgatáson fogadta a Magyarországból különböző büntetések elől kiszökött s így magukat „mártírok”-nak tartó oláhok összeverődött csapatát, s üdvözletükre adott válaszában egy az ő szájukíze szerint való, - mondjuk ki nyiltan, - magyar-gyalázó szónoklatocskát vágott ki.

Ezek a hírek nem mulhattak el nyom nélkül s erős támadásokat keltettek a magyar ujságokban.
A trónörökös-pár különben julius 13-áig volt szivesen látott vendége a román királyi udvarnak, s 13-án éjjel visszautaztak.
A magyar kormány nevében Wekerle Sándor dr. miniszterelnök, mihelyt a szinajai magyar zászlósértésről a lapokból értesült, haladéktalanul a közös külügyminiszterhez fordúlt fölvilágosításért és megkérte, hogy az esetlegesen szükséges megtorló lépések iránt intézkedjék.
A „Magyar Távirati Iroda” julius 14-én állítólag hiteles forrás alapján jelenthette, hogy az a hír, a mely szerint Ferencz Ferdinánd trónörökös szinajai tartózkodása alkalmával az osztrák és magyar lobogót meggyalázták volna, teljesen valótlan. Úgy látszik ugyan, hogy néhány diák tervbe vette a magyar lobogó meggyalázását, azonban a rendőrség által tett óvóintézkedéseknek köszönhető, hogy a terv keresztülvitelét még csak meg sem kisérelhették. A trónörökös romániai időzését az eddig beérkezett jelentések szerint egyáltalában semminő kellemetlen inczidens nem zavarta meg.