Gépezet a fülbajok önkezelésére

A siketség okai felől teljes határozottsággal még ma sincsenek tisztában az orvosok. Sokáig az a vélelem volt elterjedve, hogy a dobhártya megrepedése, vagy megsérülése jelenti első sorban a siketséget, illetőleg ez idézi elő.

De miután számtalan eset fordult elő, a mikor valakinek sérült volt a dobhártyája és mégis hallott, viszont sérületlen dobhártya mellett is siketség állott be, következtetni kellett arra, hogy a siketségnek mélyebb okai lehetnek, a melyek felderitve még nincsenek. Azt azonban a jelenkori orvosi tudomány feltétlenül megállapitotta, hogy a masszásnak, ha azt okkal-móddal használjuk, számtalan esetben nagy a sikere a legtöbb bajban.

Kezdetben persze szinte kérdéses volt, hogy valjon a masszázst egyáltalán lehet-e fülre alkalmazni és mikép? Most már ez a kérdés is meg van oldva, még pedig az ugynevezett vibrácziós masszázs-gépezet által. Magát a gépezet képünkön tesszük szemlélhetővé. Látnivaló, hogy a gépezetet bárki saját maga is használhatja, nem kell orvosi segítséget igénybe venni.

A vibráczió egyáltalán nem okoz semmiféle fájdalmat, sőt bizonyos kellemes érzést kelt és megszünteti, - tartós használat után – az ugynevezett fülpangást. A gépezetet az asztalhoz erősitjük. A fejrésznél látható raganyos szoritókészüléknél a fülbe mélyedő kis gömböcskét megolajozzuk s magába a fülbe is néhány csepp olajat öntünk.

Erre a kezünkkel a kereket tetszés szerinti gyorsasággal forgatjuk és azáltal közvetitjük a fül masszálását, a mely persze a dobhártyára és a környékére redukálódik.