Ugron Gábor levele Kossuth Ferenchez

Ugron Gábor október 11-én a következő levelet intézte Kossuth Ferencz kereskedelmi miniszterhez, mint a függetlenségi párt elnökéhez: Kegyelmes Uram! A párkörben okt. 4-én elmondott beszéded a következőket tartalmazza: „A mi programmunk két nagyon tisztán körvonalazott részből állott eddig. Egyik rész a mi közjogi elveink, a melyek megvalósítása az adott helyzetben nyilvánvalóan lehetetlen. Ha a mi nemzedékünk azt valósítja meg, a mi nézetem szerint most nem kivihetetlen, megtette kötelességét a haza és a függetlenségi eszmék iránt. És ez a megvalósítható rész a függetlenségi programm másik tisztán körvonalazott eleme.

Ez t. i. a közgazdasági önállóság megteremtése, midőn mi programmunk közgazdasági részének megvalósítására törekszünk”. 1872-től, mióta a képviselőház tagja vagyok, mindig a közjogi ellenzék hive voltam és a 48-as függetlenségi párt soraiban harczoltam. Hitem közjogi elveinkben ma sem ingott meg, sikerében ma is bizom. A 48-as függetlenségi párt programmját nem szoritom csupán közgazdasági részre, mert egyik a másik nélkül nem valósítható meg. A régi programmok most el nem hagyom, egészében fentartom, érte tovább küzdök, miként azt 1906 előtt is tettem. Ez okból a vezetésed alatt álló pártból kilépek. Kiváló tisztelettel, Tata, 1909 okt. 11-én.
Ugron Gábor