Vendomes repülőgépe

A repülőgép problémájának pontos megoldásától még igen messze állunk, mert azok a sikerek, a melyekről az eddigi hiradások szólanak, egyelőre csak félsikerek. Nincs ugyanis megoldva a levegőben való tartózkodás kérdése hosszabb időre, sem az, hogy az egyensulyozás kérdése mitől és mennyiben függ?

Mindezekhez és ehhez hasonló kérdések sorozatához járul az, mely ugyancsak fontos: vajjon mikép lehetséges a repülőgép arányait kisebbiteni? Az eddigi repülőgépek ugyanis igen nagyon és rendkivül sulyos, három-öt mázsa nehéz repülőgépek nem tartoznak a ritkaságok közé.

Ha most ehhez hozzávesszük a repülőgépen ülő ember átlagos sulyát, 70-75 kilót, csakhamar szembe fog ötleni a repülés problémájánál fontos szerepet játszó nagy suly. Vendomes Raoul most egy repülőgépet szerkesztett, a mely jóval kisebb az eddigieknél, motorja is kisebb arányu.

A repülőgép egyfedelű rendszeren alapul és a Blériot rendszerétől teljesen elüt. Vendomes a repülőgépjével most kisérletezik, folyton javit rajta, de még nem tudott annyira eljutni, hogy pl. egy óra hosszáig maradjon a levegőben.