Vallástanítás

Nincsen természetesebb dolog a világon, mint az, hogy a gyermeket anyanyelvén részesítsük a vallási oktatásban. Nem csak azért, mert a vallás tanításai elvont fogalmakat ölelnek fel, a melyeket idegen nyelven alig érthet meg a serdülő ifjuság, hanem azért is, mert a vallás oktatásának csak így lehet meg a kívánt erkölcsi sikere.

Egyes magyar vidékeken a görög-keleti vallású tanítók mégis oláh nyelven próbálták tanítani a vallást. Olyan nyelven, a melyet a tanulók egyáltalában nem értenek. S tették ezt akkor, mikor ezt nemcsak a józan ész tiltja, hanem tiltja a tételes törvény is. S tették ezt nyilvánvalólag azzal a czélzattal, hogy a született magyar gyermekeket a vallás örve alatt és annak segítségével eloláhositsák.

Vagyis a vallást akarták felhasználni arra, hogy nemzetiségi politikájuk czélzatait előmozdítsák. Megengedhetetlen dolog már az is, hogy valaki a politikát állitsa vallási czélok szolgálatába. De egyenesen gyűlöletes és gyűlöletet keltő, hogy megforditsák az eljárást, s az ember legszentebb érzését, a vallást kamatoztassák a politika érdekében.

S a mi nemzetiségi izgatásaink elvadult voltát semmi sem mutatja jobban, mint az, hogy ily vállalkozásra vetemedhetnek. S egészen hasonló a tót izgatók esete is, a kik a Szegeden tartandó katholikus nagygyűlést akartak felhasználni arra, hogy nemzetiségi politikájuknak ott csinálhassanak propagandát.

Valóban csak a magyar türelmesség teszi lehetővé ilyesminek még csak megkisérlését is, — meg a magyar indolenczia. De azt, hogy ezek után még ők, az izgatók merjenek erőszakról panaszkodni, mikor visszaéléseiket megakadályozza az államhatalom: ezt már nem magyarázza meg más, csak az arczátlanság.