VIII. Frigyes dán király halála

A dánok királya, VIII. Frigyes (Keresztély) a napokban Hamburgban váratlanul meghalt. A király Nizzából érkezett Hamburgba, a hol az út fáradalmait akarta kipihenni. Sétakocsikázásra indult teljesen egyedül, a mikor kocsizás közben hirtelen rosszullét fogta el és mire a megijedt kocsis a kocsival a szállodáig vágtathatott, utközben meg is halt.

Frigyes király mindössze csak hat évig uralkodott. Öreg ember volt már, a mikor trónra jutott. 1843-ban született, tehát hatvankilencz éves volt. Az oxfordi egyetemen jogot hallgatott és megszerezte a jogtudori oklevelet. Ritka, nagy müveltségű uralkodó volt, a ki rokonságban állott Európa számos uralkodócsaládjával. Fivére I. György, Görögország királya.

Az elhalt királynak két gyermeke maradt. Keresztély, a trónörökös, illetőleg uj király, a ki 42 éves és Károly, a kit a norvégek VII. Haakon név alatt királynak választottak.