Kossuth szobrának leleplezése Sátoraljaújhelyen

Nagy ünnepséggel leplezték le május 28-án Sátoraljaújhelyen Kossuth Lajos szobrát. Az ünnepen résztvett valamennyi politikai párt. Ott voltak a képviselőház, a főrendiház küldöttei, a kormány képviseletében Kazy József államtitkár, a nemzeti munkapárt, a Kossuth-párt, a Just-párt nagy küldöttségei, Kossuth Ferencz, gróf Apponyi Albert és Lovászy Márton vezetésével. Az Akadémiát dr. Finkey Gusztáv sárospataki jogtanár képviselte; azonkívül nyolcz vármegye és tíz város küldött deputácziót az ünnepségre. A várost föllobogózták s a házakat szőnyeggel, drapériával, zöld galylyal igen szépen földíszítették.

Az ünnep résztvevői reggel kilenczedfél órakor gyülekeztek a megyeházán s onnan vonultak a szoborhoz a térre, a hol akkor már óriási közönség várakozott. Az ünnepet az egyesített daloskörök nyitották meg a Szózattal. Azután Meczner Gyula főispán, a szobor-bizottság elnöke mondott megnyitót, majd dr. Hornyay Béla, a szobor-bizottság helyettes elnöke vázolta a szobor megalkotásának történetét. Meczner Béla a főrendházi tag ünnepi beszédet mondott, a melyben Kossuth Lajos egész élete történetét és pályafutását méltatta. Beszédének utolsó szavainál lehullott a lepel a szoborról, mire az egybegyűlt közönség lelkesen éljenzett.

A szobor Gárdos Aladár budapesti szobrászművész igen szép alkotása; segítőtársa Gondos Imre műépítő volt. Az egész mű nyolcz méter magas és igen sikerültek a mellékalakok is. Az ünnepi beszéd után Thuránszky László vármegyei főjegyző elszavalta Fejes István református püspök Kossuth-szobrok czímű költeményét nagy hatással, majd Dókus Gyula alispán lelkes szavakkal átadta a szobrot Farkas Andor polgármesternek.

Az egyesült daloskörök, miután a polgármester a szobrot a város nevében átvette, a Himnuszt énekelték, mire a jelenlévő közönség gróf Apponyi Albertet kívánta hallani. Gróf Apponyi Albert a jelenlévő, de gyöngélkedő Kossuth Ferencz nevében köszönetet mondott Zemplén vármegyének a szobor fölállításáért, majd arról szólott, hogy a mult idők politikai harczai után most már az egész nemzet küzd egy szívvel azokért az eszmékért, a melyekért Kossuth, a magyar parlamentarizmus megalkotója harczolt. Végül a koszorúkat helyezték el a szobron, a mely az országban a hatvanharmadik Kossuth-szobor. Délben lakoma volt a városi színházban.