Tétlenség

Hetek és hónapok múlnak, de a képviselőházban az állapot nem változik.
Mi a kormánynak is elhiszszük, hogy rendíthetetlen erővel állja, az ellenzéknek is elhiszszük, hogy rendíthetetlen erővel birja a harczot. Azt is elhiszszük, hogy se az egyik, se a másik nem kiván változtatni az eddigi taktikáján.

De nem hiszszük azt, hogy az ország hajlandó lenne a törvényhozó munkának ezt a módját a parlament hivatásának elfogadni és az állandósításába belényugodni. A nemzet nem állandó harczot és állandó taktikát, hanem munkát és eredményt követel. És ha akár a kormány, akár az ellenzék azt állítja, hogy nincs senki és semmi, a ki vagy a mi sürgetné, nyilvánvaló, hogy mind a kettő téved. Mert az urak nem a maguk munkáját végzik vagy mulasztják, hanem a nemzetét. És erről nem szabad megfeledkezni.

Ki az igazi oka a parlament tétlenségének, illetve munkaképtelenségének: a kormány-e az ő katonai javaslataival vagy pedig az ellenállás, a mely e javaslatokat elfogadni semmiképpen se hajlandó, nem a mi tisztünk, hogy ebben a kérdésben birák legyünk. De igenis tiszte és kötelessége a parlamentnek, hogy saját magát újból munkaképessé, hasznossá és hivatása teljesítésére alkalmatossá tegye.

Tehát se a kormánynak, se az ellenzéknek nem az a föladata, hogy megmutassa, mennyire állhatatos tud lenni a meddő szemben állásban, hanem itt is, ott is az a kötelesség, hogy az eredményes munka útja megtaláltassék. Meg kell keresni és meg kell találni a kibontakozás föltételét, a mely nem lehet más, mint minden jogos érdek elismerése és kielégítése. A hadseregé is, a nemzeté is.

Mert ezek az érdekek természet szerint egymással ellentétben nem állanak és az a meggyőződésünk, hogy ugyanannyi erővel, a mennyi a harczot fűti, meg lehet találni azokat a föltételeket is, a melyek az érdekek összhangját megteremthetik. A k ezt a munkát elvégzi, a nemzet személyében azé lesz a diadal.