Képes oldal

A divat kinövései

Két eredeti divatképet mutatunk be. Mintha az olasz komédia Colombiája és Arlecchinettája jelent volna meg előttünk. A jövő irányt akarják bemutatni, de remélhetőleg tulzottan. Nagyon nehéz reájönni e ruhák varázsára; háromféle csik tarkázza az egyik toilette-et, selyem és fátyoldisz, kabát, mely el nem fed semmit, hanem csupán a szinek káoszát tökéletesiti. Lakk czipő fehér pántokkal, a nyak körül tollbodor, melyet a kondorkeselyü is megirigyelhetne, a kalap pedig nem egyéb egy gázfellegek sulya alatt legörnyedő szövetkorongnál. Párja sem marad el mellette, igazán nehezen állapitható meg, hogy e ruha mely részében rejtőzik a jó izlés!

Párisi divathóbortok

A nyári hónapokban lezajló lóversenyek Chantillyben évről-évre valóságos divatversenyek is egyuttal. Ez idén sok szép és izléses dolog mellett a nyári divat elég izléstelen hóbortja is tünt fel e helyen. Fényképészünk három ilyen csodálatosan kieszelt toilette-et örökített meg lapunk számára a helszinén.

A damaszkuszi óriási török temető

Damaszkusz ősrégi város, a mely a történelem adatai szerint állandóan nevezetes szerepet játszott az emberiség történetében és a középkor elején, majd később is számot tevő hatalom volt. A hajdan keresztények és zsidók által lakott várost a mohamedánok foglalták el és sokáig kalifáknak volt a székhelye. Ez a temető, a mely óriási kiterjedésü, megismertet a török temetők érdekes egyszerüségével.


Joshito, az uj japán császár és felesége: Szadako császárnő. Az uj császár külön követségeket menesztett Európába és Amerikába, hogy trónralépését a kulturállamokkal hivatalosan közölje. Joshito jelenleg harminczhárom éves, igen nagy müveltségű uralkodó, a ki legidősebb fiát, a trónörököst nem sokára Európába küldi, hogy itt tanuljon. 

Mary angol királyné a nép között

A legutóbbi óriási bérmozgalmak arra inditották az angol királyi párt, hogy az eddigieknél még gyakrabban keresse a néppel való közvetlen érintkezést és tájékozódjék a bajok, panaszok igazi okairól. Az itt bemutatott képünk azt a jelenetet ábrázolja, amikor a királyné (a ki egy tolószéken viteti magát) az ugynevezett angol „játékos ember”-rel elegyedik szóba és az emberek hangulatát tudakolja.


Az első női rendőr

A feministák körében nagy örömet keltett az a hir, hogy van már női rendőr is; nehány nappal ezelőtt foglalta el hivatalát egy norvég városkában, Cristiansundban. Bemutatjuk itt a fotográfiáját ennek az érdekes nőnek. Már bevitt a rendőrségre egy tolvajt; az érdekes pár karonfogva haladt, de persze, most a nő öltötte a karját a férfiéba.