Darányi miniszter a szegényeket támogató programokról

Darányi Ignácz földmivelési miniszter első sorban a szegényebb embereket érdeklő ágozatokról szól. A selyemtenyésztésnél hálásan emliti föl Bezerédj Pálnak nagy érdemeit, ezután Magyarynak a dohánytermelésről mondott szavaira kijelenti, hogy a míg a dohány állami egyedáru, addig nem vehető ki a pénzügyminisztérium ügyköréből, de gondoskodás történik a magtermelés nemesitése iránt s a beváltás árának emelésére.


A mezőgazdasági háziipar érdekében
145 tanfolyamot rendeztek s részt vett benne 7754 ember. A baromfitenyésztés és tejtermelés roppantul fejlődött, a mi a szövetkezetek érdeme. Ott vagyunk, hogy a baromfikivitel már tulhaladja buzakivitelünk értékét. A tej, vaj és ezzel kapcsolatos termékekben 1895-ben a kivitel 5.015.334 korona értékü volt. 1900-ban 11.399.024 korona.  vándor-pinczemestereket utaztat az országban, a kik helyes borkezelésre megtanitsák a szőlősgazdákat. A sertéskivitel ujra föllendült. Még jobban javul a disznózsir-forgalom. A lótenyésztésnél a minőség emelésére fog törekedni.

A munkás- és szocziális kérdésről szólva, köszönetet mond azoknak, a kik a segélypénztárba beléptek, első sorban a Háznak, József főherczegnek és Frigyes főherczegnek. Ismerteti a munkáspénztárt, melyben egy krajczár fizetés nélkül január elsejétől 500.000 ember biztosittatott. Szép példáit hozza fel a pénztár fejlődésének.

A telepités halad, 14.663 katasztrális holdat jelöltek ki telepitési czélra és 416 telep létesült: mindegyre több jómódu ember jelentkezik telepesül: a telepeseknek nem lehet rossz dolguk, mert jól fizetik tartozásukat. A telepités czéljára sok földet vásárol, Erdélyben, különösen a Mezőségen. A telepitési törvényjavaslat készülőben van. Bezgen Sándor mezőségi birtokos 206.000 koronányi birtokát átadta az államnak telepitési czélokra ingyen.