Balkáni királyok utazása

A Balkánnak két nevezetes szenzácziója volt a közelmultban. Az egyik az, hogy I. Ferdinánd bolgár király meglátogatta neje kiséretében a török szultánt Konstantinápolyban, a másik pedig az, hogy I. Péter szerb király Pétervárott járt Miklós czárnál.

Hogy melyik látogatás szárnyalja tul nevezetességben a másikat, nehéz volna eldönteni. Mert igen nagy nevezetessége van a konstantinápolyi látogatásnak, tekintve azt, hogy csak a mult hónapokban oly feszült volt a helyzet Törökország és Bulgária között, hogy háborutól lehetett tartani. E helyett pedig a bolgár király keresztülvitte, hogy nem háboru lett a két szomszédos ország között, hanem békésen barátkoznak.

Ugyancsak fontos volt a szerb király pétervári látogatása, tekintve, hogy a czár a felköszöntő alkalmával olyan kijelentéseket tett, a melyek felett azok, a kik a czár békeszeretetét, vagy hozzánk való baráti vonzalmát hiresztelték, sokat gondolkozhatnak. Szóval: a czár és Péter szerb király, a szultán és Ferdinánd bolgár király békességben megvannak, de kérdés, hogy ez a békés ensemble meddig tart?

A legérdekesebb a dologban, hogy Péter szerb király nem akar bolgár kollégája mögött elmaradni s ő is látogatást tett a szultánnál, a ki Péter királyt szintén nagy barátsággal fogadta. Most azután mindkét balkáni király meg lehet elégedve a vizitjeivel, mert Ferdinánd király volt Pétervárott és Konstantinápolyban ugyanezt cselekedte meg Péter király is. Ezek után remélhető, hogy a békében bizni lehet a legközelebbi hadi konczertig.