Helyzetkép választások után

Akkora izgalommal és feszültséggel aligha néztek még nemzetközi megnyilatkozás elé, a mekkorával a most lezajlott választások eredményét leste és várta az ország. Ez a nagy izgalom érthető volt és természetes. Olyan vastag köd, mint most, talán még soha se borította a politikai láthatárt. A szabadelvű párt negyven esztendős uralmát megtörte az a nemzeti föllendülés, a mely a koaliczió kormányrajutását eredményezte.

A régi rendszer megbukott, megdőlt , de az új rendszer meggyökeresedni nem tudott. A koaliczió diadalmas hadai, miután a közös ellenséget legyőzték, hamarosan – egymás ellen fordultak. Nemcsak negyvennyolczasok és hatvanhetesek között tört ki a viszály, hanem a negyvennyolczasok egymás között is meghasonlottak és alig négy esztendővel a nagy diadal után, már darabokra törten, szétzihálódva állt az egykori hatalmas többség, képtelenül harczra és munkára egyaránt.

A koalicziónak ez a tökéletes csődje állította az események sodrába a Khuen-Héderváry kormányt, a mely mikor először megjelent a parlamentben, ott semmiféle támaszszal nem rendelkezett. A koaliczió szétzüllése után az alkotmánypárt fölbomlása adott neki valamelyes pártot, de az a párt a törvényhozásnak nemcsak, hogy a többségét nem, de még a tizedrészét se alkotta.

Így indult a választási küzdelembe a nemzeti munkapárt kormánya, hogy magának többséget szerezni próbáljon. A kisérlet nehéz volt, koczkázatos, sőt vakmerő. A kormány eleve hirdette, hogy el van határozva a választást kétszer, sőt többször is megismételni, a mi nyilvános bevallása volt annak, hogy az első roham sikeréről egyáltalában nincs meggyőződve.

Mert igaz ugyan, hogy a régi szabadelvű párt, a mely negyven esztendős uralma alatt magának erős és könynyen újra munkába állítható szerkezetet alapított meg az országban, egész tömegében az új alakuláshoz szegődött és tagadhatatlan volt az is, hogy a koalicziós kormányzat sikertelensége az elkedvetlenedés sok látható jelenségét idézte föl a nemzetben; mégse lehetett arra számítani, hogy a választóközönség ily rövid idő alatt teljesen elfordult volna azoktól, a kik mellett legutóbb még oly elemi erővel nyilatkoztatta ki akaratát.

A merész vállalkozás azonban teljes sikert aratott. A nemzeti megnyilatkozás azoknak adott igazat, a kik az új kisérletben bizakodtak és pedig olyan erővel a mely talán ezeket is meglepte. A kormány a választáson győzelmet, sőt nagyobb győzelmet aratott, mint a mekkorára számított. Azokat a pártokat, a melyek egykor a koaliczió többségét alkották és a melyek most külön-külön vonultak a mérkőzésbe az ellenzéki lobogó alatt, valamennyit roppant vereség érte.

A legnagyobb, a legpusztítóbb vereséget azok szenvedték, a kik a legélesebb indulattal, a legnagyobb elszántsággal és leglángolóbb harczi tűzzel rohantak a csatába. A Justh Gyula agitácziós körútja teljesen eredménytelennek bizonyult. Seregének nagyobbik része, közel kétharmada elhullt.

Kossuth Ferencz pártja erősebben tartotta magát, a választás eredménye bizonyságot tett róla, hogy mikor a függetlenségi pártban a testvérharcz kitört, a negyvennyolczas közvélemény inkább az ő fölfogását helyeselte, de meggyöngült táborával diadalt ő se aratott. Az ő serege nem tizedelődött meg annyira, mint a Justh Gyuláé, de szintén nagy és igen érzékeny veszteséget szenvedett. Zászlajának sok jó katonája elhullt és vezérkarának is sok súlyos, értékes emberét elsodorta a pusztító nagy csata vihara.

Óriási a néppárt vérvesztése. Ennek a pártnak, a mely a koaliczió kebelében is kellemetlen szerepet játszott, alighanem végzete lett ez a mostani választás. Kerületeinek csak egy töredékét tudta igen nehezen, erős birkózás után megmenteni, vezére gróf Zichy Aladár, a volt miniszter pedig függetlenségi ellenjelöltjével szemben megbukott. Örvendetes az a vereség, a mely a nemzetiségi agitátorok egy egész seregétől szabadította meg a törvényhozást. A legvéresebb szájú és legvakmerőbb magyarfalók sorra elbuktak, hogy – remélhetőleg - soha többé föl ne támadjanak. Ez a választásoknak legörvendetesebb eredménye.