Donácziós levél
-Kapta Mikszáth Kálmán Szegeden.-
Irta Szávay Gyula
Nemzet őfelsége úgy találta jónak,
Méltóságosnak és magáhozvalónak,
Hogy bizonyos fia, kedveket megoldó
Colomannus Mikzath de Szklabonya s Csoltó,
Az, kit nagyon szível mindenféle szerzet,
Mert sok különbfélét szerzett,
Védámat és bussat. Tsiklándót is benne,
( Már minemő ép a matéria lenne ).
Tehát ezen jeles, nemes és nemzetes
Hozzá böcsületes s igen nevezetes
Fiura légyen megtétve mátul
Az Szklabonya város örökös urául.
Ezen donácziós levelünknek rendén
Mindeneknek kiknek illik, ezt jelentvén,
Pecsét alatt légyen im törvénybe vallva,
Hogy ki Szklabonya volt, az most Mikszáthfalva,
És egyáltaljában s mind közönségesen
E tartomány ura egyedül ő lészen,
Ö és szerelmesi, az ő maradéki,
Senki tehát ne is opponáljon néki,
Sőt inkább ajánlja legjobb szolgálatyát,
Hogy vegye érte az Ur telles malasztyát.
Az Urbariumnak későbbet tenórja
Az jussok summáját úgyis felsorolja,
Hite szerént legyen tehát ki ki abban,
Hogy őtet segélje legalkalmasabban,
Ne várja, hogy szóljon az Itélőmester
Hanem tartson hozzá lélekkel és testtel.
Hogy minden fekvőség, arany-, ezüstmarha
Légyen néki adva és néki megtartva,
S élhette, birhassa békességgel semper
Ezen tekintetes és nagyságos ember.
Secundo: jól tudván, hogy az ember gyenge.
Kivált a boszuló indulattal szembe,-
Mivel pedig a mi fiunk sokszor tette,
Hogy a Káptalant is igen megtsipkedte.
Ennekfolytán mi e donácziót téve
Nem megyünk azzal a Káptalan elébe,
Nehogy észbekapván ez, boszut keresve
Még tulajdonábul fiunkat kivesse.
Spektálván a dolgot egyenest s oldalvást
Im ezért nem teszünk káptalan-bevallást.
Mindazáltal fiunk tőlünk azt se várja.
Hogy telekkönyvileg irassuk reája,
Mert sok donácziós levél volt már nállunk,
De telekkönyvről szót egyben sem tanállunk,
Már pedig a multat tisztelni kell nekünk
S az ős szokásokkal nem ellenkezhetünk,
Sőt egész világos: inkább czélirányos,
Ha a tulajdonjog egy kissé hiányos.
Mindezeket magunk elgondolván sorba,
Nehogy essék az ő igazában csorba,
Azt teszszük, végezzük, hogy amit donálunk
Abban telles rendet mégis csak csinálunk,
Tehát legyen neki plenipotentia,
Birjon békén mindent a mi atyánkfia,
Literatus lévén, igy még szebb is sokkal:
Aféle írói tulajdoni joggal
Tertio; most jön az Urbárium sorja,
Az uri jogokat mely mind felsorolja,
A censust, proventust, a servitiákat,
Kénszer portiókat a rendes numerákat.
Melyek birásában törvént von magára,
Aki őt turbálja avagy violálja.
Övé először is osztatlan teljébe
Szklabonya városnak hire s dicsősége,
Ugy hogy hir dicsőség bármerre szállnának,
Mindég megmaradnak az ő jószágának.
Övé azután a boldogság felette,
S övé az a tudat, hogy megérdemlette.
Az a százezer vég drága piros bársony,
Mely az égre terül hajnalhasadáson.
Mennyek sátorának kék selyem kárpitja.
A sok arany csillag, mely bevilágítja,
Ezüst sugarai a halovány holdnak,
A ködképek, melyek távol összefolynak,
A ligetek csendje, a magányok titka,
Minden ami szép fa minden ami ritka.
Ami eránt szüve csak vonzódást érez,
Használja szabadon az mesterségéhez,
És a mit csak elér képzeletben karja,
Olyannak irhattya, milyennek akarja.
Rózsák, rózsaszálak, kis marmancsvirágok,
Szineiteket csak neki mutassátok,
Gyenge fivek, nagy fák, bozontos rekettyék,
Ékességiteket mások le ne szedjék,
Még az övé itten most már az is, ez is,
Még a rezgő nyárfa hulló levele is,
Amikor az éj már harmatit lesirta,
Neki mondjon egy szép dalt a kis pacsirta,
Hat-hét pitypallattyot a fürjecske rája,
Ez légyen bekezdő reggeli imája.
Erdei manócskák kis m-mel iratván
Szép tajtékpipáját hozzák neki aztán,
Játszódó zefirek lengjék át a szárát,
Mennyei barbélok beretválgasság le
Kiszitt piros állán képződő szakállát,
Kék-piros virágú andalgó mezőkön
Lába alá puha pázsit-szőnyeg nöjön,
Kis hazai libácskák tipegjenek rajta,
Kérdjék őt zsibogva: hova hova, gazda?
Szorgos méhecskéknek külön nem is mondjuk,
Hogy úgy ebéd után mire legyen gondjuk,
Hej, mert lépes méznél is édesebb nyáron
Egy kis kurtafarku délutáni álom.
Az is tisztára az ő jussát fokozza,
Hogy az utolsót a tarokkban ki oszsza,
S a klerikálisok bármi lármát csapnak,
Mindég elfoghatja pagétját a papnak.
Van még számos joga, de azt most már hagyjuk,
A magna cartában hisz feltalálhatjuk.
Quarto: ilyen legyen czimerének rajza:
Tudós bagoly üljön zöldkoszorús pajzsra,
Bagoly felett lúdtoll, nem is egy, de kettő,
Alatta füstölgő magyar búfelejtő.
Az bagoly sem egyrül, sem másrul ne tuggyon,
Csakis gondolkozzon s ha azt nem, aluggyon,
Az pecsérgyűrűje legyen minőt kévánt,
Legjobb lesz kövének egy nagy darab gyémánt.
Actum in castello ős Szegediensis,
Nos cancellarii irka-firka rendis,
Digni Dugonici, Lazarus qua comes,
Sciptores, pictores, publici matadores,
Kiknek végezését vette irásába
Kisebb iródeák, csácsogó krónikás, - Julius de
Száva.
A január 9-iki szegedi Mikszáth jubileumi ünnepen felolvasta a szerző.
