A népszámlálás eredményei

A népszámlálás eredményeit már részben összeállították. A városokról ismeretesek az adatok. Mindenütt szaporodott a lakosság az utolsó tiz év alatt, s örvendetes, hogy a szaporodás legnagyobb részben a magyar városokra esik. Szeged lakossága tulhaladja a százezret, Debreczen a hetvenezret.

A magyarosodás növekedése is elég erősen mutatja azt az egészséges áramlatot, mely a magyar állami nyelvet mind mélyebbre és mind tovább viszi a lakosság rétegeiben. A sok kivándorlás, a mostoha gazdasági viszonyok hatását azonban még nem ismerjük eléggé, mert a falvak, községek megyénként való lakosságának összeállítása később készül el. Ebből fogjuk látni, hogy a városok lakosainak szaporodása nem a környék rovására történt-e. mert a tönkre ment ember, vagy a kinek földje nem termett, mesterségéből megélni nem tud, a városokba huzódik, hogy mint napszámos, szolga, gyári munkás keresse kenyerét.

A járványos betegségek is leginkább a falvakban pusztitnak, a hol a lakások, az udvarok tisztasága, az egészségügynek számos föltétele sok kivánni valót hagy, a hol a gondtalanság is nagyobb, orvosi segély pedig igen sokszor nincs is a közelben. Budapest lakosságának számát illetően sok kétség közt várták az eredményt, mert épen most a mindenben mutatkozó pangás, keresethiány ezreket és ezreket kényszerített távozásra, sok ezret épen külföldre, mint a kőműveseket, az épitő ipar és némely gyárak munkásait.

Budapest lakosságának szaporodása a mostoha körülmények közt is meglepően nagy. A tiz évi szaporodás – 222.999 lélek – oly szám, minővel Európában csak Berlin szaporodását lehet összehasonlitani. Ujév napján a magyar fővárosban 713.383 lelket irtak össze. Ebből a budai oldalra 117.462, a pestire 595.921 esik. Az összes lakossághoz azonban 16.000 főnyi katonaság is számitandó, mely – bár nagy részben máshová tartozik születésénél fogva – állandóan itt lakik. E szerint Budapest lakóinak száma 729.383. az utolsó évtized 223.000 főnyi szaporodásából 67.185 a születésekből ered, 155.814 pedig a bevándorlás eredménye. A házak és épületek száma 16.087. tiz év alatt 3021 itt az emelkedés.