Petelei István - 1852-1910

Szűk mederben lefolyt, de mély és tartalmas élet ért véget Petelei István halálával. A míg élt, kerülte a feltűnést, elvonult dolgozó-szobája magányába, vagy a szovátai erdőkbe; beérte az erdélyi vidéki város környezetével, az irodalmi mozgalmakban személyével nem szerepelt.

Ezért nem is igen emlegették, csak az irók komolyabb része néha, a mikor legkiválóbb novellairóinkról esett szó s mikor eszükbe jutottak azok a sajátságos levegőben élő sajátságos alakok, a kiket Petelei István örökített meg, kiemelve a falu és a kisváros szürkeségéből s jelentőséget adva nekik művészetével. S a mint haladt fölötte az idő, elvonultsága mind teljesebb lett, mert magányt kedvelő természetén kívül a kényszer, a súlyos betegeskedés is előmozdította.

Régebben mégis többet lehetett hallani róla. Kolozsvárott politikai lapot szerkesztett, izléssel, értelemmel, helyes hirlapirói érzékkel, a kulturális törekvések iránti élénk fogékonysággal. Akkor is inkább dolgozott, mint szerepelt, de a kolozsvári művelődési mozgalmakban ott volt mindenütt, a hol munkájára szükség volt.

Az Erdélyi Irodalmi Társaság megalapítására ő adta az indítást s számos más, ma már megvalósult eszme indult ki az ő agyából, vagy lapja hasábjairól. Élete virágjában azonban súlyos és kínos betegség támadta meg, a melyből magához tért ugyan, dolgozni is tudott, de szélesebb körű cselekvésre képtelen lett.

Visszavonult Marosvásárhelyre, nyáron Szovátára, ott irta finom művű, mély és meleg novelláit, a ki írótársa ott fölkereste, örömmel fogadta, de maga alig fordult meg az irodalmi körökben. A Petőfi-társaságban nem szerepelt, pedig tagja volt, mintegy öt év előtt pedig jelölni akarták a Kisfaludy-társaságba, de ő maga kérte barátait, hogy erről tegyenek le.

Utolsó könyvének, Az élet czimű két kötetnek megjelenése, 1904 óta alig irt valamit, egy-két elbeszélést a Vasárnapi Ujság-ba; vagy három év óta pedig teljesen elhallgattatta lassankint elharapódzó betegeskedése.

Sajnáltuk ezt valamenynyien, a kik sokra tartottuk művészetét; lapunk ismételten is sürgette munkára s ő szivesen is irt volna, hiszen a „Vasárnapi Ujság”-hoz írói pályájának kezdete óta meleg kötelékek csatolták, de nem birt már dolgozni. S most a halál örökre véget vetett munkásságának és szenvedéseinek is.