Nagy hét

A napok sora is csak az, a mi az embereké. Vannak közöttük gazdagok, vannak szegények. Hetek egész sora megy el fölöttünk és a mije van mindeniknek elfér egy kis batyuba, sőt egy zsebkendőbe kötve. Egy-egy szegény vándorlegény valamennyi. Azután jön olyan, a mely fejedelmi podgyásztömeggel vonul el és dübörgő nehéz szekereinek kereke soha el nem múló nyomot vág az Idő földjébe. Mikor fogjuk elfelejteni ezt a mostani hetet?

Ezt a hetet, a mely korszaka volt egy nemzeti temetésnek és egy nemzeti születésnek. Először végigdübörgött az ország szivén a Mikszáth Kálmán halottas kocsija. És a mint friss sírján fölmagaslott a virághegy, a mint az országos temetés véget ért, megindult az új törvényhozás megszületése Magyarországon. A krónikás szekerének bordái megfeszülnek és recsegnek a korszakos események tömegében és súlyától.

És mintha a földön lent már valóban nem lenne hely, a levegő is megtelik szenzáczióval. Már indulásra készen áll az új csoda serege, a repülők hada, hogy győzelmes szárnyai hatalmának nagyszerű új próbáját adja. Gazdag napokat élünk izgalomban, gyászban és dicsőségben egyaránt.