Curie asszony

Curie, a párisi tudós tanárnak felesége már évek óta hires arról, hogy önálló tudományos kutatásokat folytat a vegyelemzések terén. Curie asszony nagy tudományos képzettségü nő, a ki a párisi Sorbonne-egyetemen a vegytant adja elő. Curie asszony most arról nevezetes, hogy a minap sikerült tisztán előállítania a polonium nevü uj elemet.

Curie asszony negyvenöt éves, magas termetű, halvány arczu nő; arcza szabályos és határozottan elárulja a lengyel származást. Curie asszony egyike azoknak a nőknek, a kik szenvedélyesen és ihletszerűleg foglalkoznak a tudománynyal. Érdekes, hogy Curie asszony gyermekkorában állandóan atyjának, Sklodovszki varsói fizikusnak a laboratóriumában tartózkodott, a hol próbacsövekkel, retortákkal és sok más kisérleti eszközökkel játszadozott. Curie asszonynak serdült korában az volt a legnagyobb passziója, ha a kisérleti eszközöket vizsgálgathatta és velük apróbb kisérleteket végezhetett.

A kémiai tudomány elemeit kétségkivül atyja laboratóriumában sajátította el. A zajos Párisban Curie asszony valóságos remeteéletet él. Ha nem dolgozik laboratóriumában, vagy nem hódol másik szenvedélyének, a kerékpározásnak, akkor Irén nevü kis leányát oktatja, kit roppantul szeret. Az anyai boldogságot minden hirnévnél többre becsüli és az anyai hivatását föléje helyezi tudományos hivatásának.

Anyai szeretete sokszor annyira leköti gyermeke számára, hogy a ki ilyenkor látná, aligha hinné, hogy ez a nő valaha még csak hallott is az elemekről és egyéb ilyfajta dolgokról.