A kitiltottak

A rendőrség nagy hatalom. Talán ezért nem népszerü, mert a hatalom sohasem népszerü. De hogy mekkora hatalom, ezt mi becsületes, minden büntetendő dologtól távollévő polgárok még sem tudjuk. Van azonban ennek a tarka-barka egyvelegből megszerkesztett társadalmunknak sok rétege, melynek élete folyásába - közhelylyel szólva - igazán vörös fonálként huzódik végig a rendőrség. Mindennap akad ember, asszony, a kinek egy-egy aranyrozettás ur kihirdeti:
- Kitiltom magát a főváros területéről!
Ez a barátságos ukáz szólhat öt-tiz esztendőre, sulyos esetekben pedig akár mindenkorra. Az utolsó esztendőben például hétszázat tessékeltek ki, rövidebb-hosszabb időre tagadva meg végérvényesen a vendégszeretetet. És hogy csakugyan eltakarodjanak innen, arról gondoskodik a tolonczolás.

A sepregetésnek egy neme az, mely a jövevénysalaktól akarja megtiszitani a mi hazánkat: ezt a szép nagy várost, melynek semmi szükség a kellemetlen idegenekre, kik - csavargók, tolvajok - már személyükben is veszedelmet jelentenek. Hogy viszont nagyon kellemetlen állapot nekik, az természetes. Mert ha a kitiltott mégis visszalopózik a fővárosba, egy percze sem lehet nyugodt. A mint felismerik, nyomban a tolonczházba kerül, hol büntetésképp először egynéhány hétig elüldögélhet azután megint sub-ra kerül.

Pedig éppen a társadalom alja, melyből a legtöbb kitiltott kerül, rajong Budapestért. Nemcsak a gazdag ember élhet jól itt, hanem jól él itt a másik véglet: a senki, a koldusember is. Sehol jobban nem bujkálhat mint itt ebben a nagy házerdőben. Sikeres inkognito alá rejtőzve csak mindig akad kereset....tolvajczimborák, tolvajpréda s czifra nő. Csábit, ingerel a tiltott gyümölcs. Nincs az a kitiltott, aki kitiltása után nyomban égő vágyat ne érezne e ragyogó város után, melynek homályában huzódott meg és ötven perczentje holtbizonyosan megint csak visszacsuszik.

A tolonczkiséret, mely féltő gonddal szülőfalujába kalauzolta a delikvenst, még talán vissza sem jött. A kitiltott, azonban már itt van és vigan rója megint az aszfaltot. Csak arra vigyáz, hogy ismerős rendőr vagy detektiv elé ne kerüljön.

Általában csodálatos, hogy épp a rongyos ember, a senki fia, hogy ragaszkodik ehhez a városhoz. Nemrégiben megesett, hogy Ráczkevére, illetőségi helyére tolonczoltak egy javithatatlan csavargót és a nyomaték kedvéért ki is tiltották Budapestről. Reggel vitték kifelé a tolonczházból, letették Rárczkevére, este pedig már a tolonczházba került. Az atyafi ugyanis, mint a kinek sehogy sem konveniál szülővárosa, még aznap délben felkerekedett és egyenest Budapestre jött. Szerencsétlenségére, mikor a vonatról leszállt, éppen olyan detektivvel találkozott a pályaudvaron, a kivel már sokszor akadt „hivatalos érintkezése”. Ez természetesen igen szivesen fogadta s el sem eresztette többé.

A praktikusabbak azonban praktikusabban segitettek magukon. Megfogadták, hogy nekik „tilos a bemenet”. Azt azonban már nem tilthatták meg nekik, hogy a kapu, a ház tája körül lebzseljenek. Nem jöttek be tehát Budapestre lakni, hanem elhelyezkedtek a környéken: Kispesten, Erzsébet-, Kossuthfalván a honnan időközönkint szakaszjegygyel berándulgattak Budapestre és kisétálgattak innen. Lehetőleg üzleti uttal összekötve a főváros iránti rajongó szerelmüket, miről számtalan betörés és zsebmetszés tehetett mindannyiszor tanuságot. Igy alakalt ki lassankint a tolvajok, betörők s parasztcsalóknak valósággal repülő osztálya.

Az idillikus állapotnak azonban október elsejétől vége van. A budapesti rendőrség most már a környéken is ur. A törvény kiterjesztette hatáskörét ezekre A szomszéd községekre is, minek első következménye lesz, hogy a kitiltottaknak most már messzebb szomszédságba kell költözniök.