Elektromosság gerjesztődése zöld levélben

A. D. Waller kisérleti vizsgálatokat tett annak megállapítására, vajjon élő anyagokban keletkezik-e elektromosság, vagy sem, a fény hatása következtében.

 

Kisérletei a zöld növényeken határozott eredményt adtak s egyúttal nagyobb közönségnek bemutatható kisérletre is vezették. E czélra vegyünk fiatal és élénken tenyésző liliomlevelet; terjesszük ki üveglapra, és két elektród segítségével elektrométerrel kössük össze; a levél egyik felét fekete papiroslap borítsa, a másik pedig szabad legyen.

 

A levelet fedőstől együtt fényhíjas szekrénybe tesszük, melyben olyan ajtócska van, a melyen keresztül a levelet bármely időben a napfény hatásának tehetjük ki. Waller kisérletében az eredmény az volt, hogy minden fényhatás az elektrométer kitérését okozta, és a levélnek le nem borított fele a leborítotthoz képest elektropozitiv volt. E szerint a levélben a fény hatására elektromos áram keletkezik, mely a fény érte helyről a fény nem érte helyre folyik.