Detektivek

A bűnügyi nyomozásokban járatlan nagyközönségnek, a mely egyes büncselekmények felderítéséről csak a hírlapokból értesül, fogalma sincsen arról, hogy egy gyakran csekélynek látszó büncselekvény felderítése mennyi emésztő gonddal, fáradtsággal jár, mennyi elővigyázatot és leleményességet igényel az, hogy egy bűntettes, vagy egy bűnszövetkezet által minden részletében előre kieszelt büncselekvényt felderítsük, a valódi tényállást megállapítsuk.

A detektívek gyakran napokon át állanak lesben,, figyelik a gyanúba vett egyén minden mozdulatát, összeköttetéseit s hogy általa fel ne ismertessenek különböző álruhákba öltözködnek, majd női ruhákba öltözködve, mint munkásnő vagy kokott jelennek meg, így átöltözködve álruhákban igyekeznek a gyanusított egyén közelébe férkőzni, hogy a büncselekvény cselekvény felderítéséhez szükséges bizonyitékokat beszerezve, a bünöst leleplezzék és reá a törvény pallosával lecsaphassanak.

De nemcsak a felderitő, hanem a preveniáló rendészetnek is első feltétele lévén a szerves alapokra helyezett állandó megfigyelés, ezért a detektivtestület minden nagyobb népcsoportosulásnál: templomokban, szinházakban, bálákban, piaczokon is képviselve van, figyel a mások személyére és vagyonára. A nyilvános összejöveteleket, mulatságokat rendező zártkörű társaságok is szivesen veszik igénybe a detektivtestületnek ilyetén szolgálatait. Ezek a megfigyelések a detektivek részéről hosszu évek tapasztalatait, igen nagy gyakorlatot, leleményességet és ügyességet feltételeznek, mert különben könnyen nevetségessé válhatnak és az egész nyomozást tönkre tehetik.

A kultura előrehaladásával lépést tart a büntettesek fantáziája, intelligencziája és találékonysága is; ezért szükséges, hogy a haladó kulturával együtt fejlődjön a nyomozó közegek kriminalisztikai tudása, intelligencziája, hogy a társadalom jogbiztosságát veszélyeztető elemeivel a végnélkülinek látszó harczot sikerrel felvehessük.

Talán nem lesz érdektelen e lap olvasói előtt, ha a detektivtestület néhány tegját, eme munkájukban, néhány jól sikerült fényképfelvételben szemlélhetőleg bemutatjuk.

Az ezennel bemutatott négy gavallér Blazsek, Bialoskursky, Nánássy és Diskay detektivek kizárólag diszkrétebb eljárást igénylő megfigyeléseket eszközölnek és azon a büntetőtörvénykönyvvel összeütközésbe jött urak után nyomoznak, a kik ellen sikkasztás, csalás, vagy okirathamisitás miatt tétetett feljelentés akár a királyi ügyészségnél, akár a rendőrségnél.

Sok ezer és ezer olyan egyén van a főváros százezrei között és pedig nemcsak az ifjak, hanem, sajnos, a meglett koru családapák között is, a kik a fővárosi élvezetek közepette gyönge alapra fektetett jellemszilárdságuk folytán, a sok kisértésnek ellenállani nem képesek, megragadják az első alkalmat, hogy ha becstelen módon szerzett eszközökkel is, hogy szenvedélyeik kielégítést nyerjenek. Sikkasztanak, csalnak, lopnak, és ha az első lépést az örvény felé már megtették, ugy ezt rohamosan követi a többi, mignem az örvény szélére érve, alattuk a földmeginog és ők a szédületes mélységbe zuhannak alá, a honnan többé nincsen visszatérés, nincsen feltámadás.

De addig, mig ehhez a végzetes ponthoz elérnének, kiveszik részüket az élet nyujtotta örömekből s a dalcsarnokok és kávéházak chambre-separéjaiban, két kézzel, olvasatlanul dobálják a pénzt a czigánynak, pinczérnek és rohamosan változó szeretőiknek. Élünk, mert ki tudja, meddig élhetünk! Ez a jelszavuk, pillanatra sem gondolva arra, hogy; nincsen olyan titok, a mely napfényre ne kerüljön; nincsen bün büntetés nélkül. Erre már csak akkor gondolnak, midőn a tetteiket figyelő detektivek vállukat érintve megteszi a megsemmisitő végzetes kijelentést: a törvény nevében letartóztatom.

Fenti képünkön bemutatott detektivek egy elite bálba készülnek egy ilyen magáról megfeledkezett individium megfigyelésére és a mint látni méltóztatnak, a bálterem sima parkettjén is feltünés nélkül megállják helyüket.

Gyakran előfordul azonban, hogy a detektiveknek egyes bünügyek felderitése érdekében nemcsak szellemi, hanem megerőltető fizikai munkát is kell végazniök.


Nemrégiben a Dunagőzhajózási részvénytársaság igazgatósága panaszolta, hogy dunaparti raktáraiban elhelyezett szállitmányárukat az alkalmazottak, valószinüleg többen egyetértve, felbontják, megdézsmálják és a hajókból zsákokban felhordott gabonát is zsákszámra lopják, miáltal az igazgatóságnak igen nagy károkat okoznak.

A több száz főnyi munkás között a tettesek kilétét csak figyelés utján volt lehetséges megállapitani, ezért Tóth István, Drevenka, Csupor és Móker detektivek hajómunkásoknak öltözködtek fel és napokon át együtt dolgoztak a mit sem sejtő többi munkásokkal. Néhány nap mulva már megvolt az eredmény, mert a detektivek a hajóstársaság szarkáit egyik félreeső dunaparti raktárban éppen azon munka közben lepték meg, midőn egy szállitmány oldalát felbontva, azt alaposan megdézsmálták. A tolvaj szarkákat a detektivek a főkapitánysághoz állitották elő.

Zinner Ferencz detektiv pedig mint gabonamunkás nyert alkalmazást az egyik hajón. Képünk őt abban a helyzetben ábrázolja, a mint a hajó belsejéből vállán hoz fel egy zsák gabonát. Ez a kis munka azonban nem ártott meg az ő becses egészségének, mert mint volt dijbirkózó, félkézzel dobta fel az 50-60 kiló sulyu zsákot vállaira és fütyürészve tette viasza helyére.

A vasuti tolvajokat a vasutakhoz szolgálattételre kirendelt detektivek figyelik, a kik, hogy szolgálatukat feltünés nélkül teljesithessék, igen gyakran vasuti kalauz, vagy vasuti podgyász-hordár ruhába öltözködnek át. Egy ilyen vasuti kalauz álruhájába átöltözködött detektivet mutat be képünk, a ki ebbeli minőségében már igen sok vasuti tolvajt tett ártalmatlanná. Egyik képünkön Püspöky Ferencz detektivet mint gyümölcsárust és Keller Mihály detektivet mint utczaseprőt mutatjuk be, a kik együtt egy közelben lévő ékszerész üzletét tartják megfigyelés alatt. Egyik hadácsunk utján megtudtuk, hogy a zsebmetszők és betörők előszeretettel keresik fel a kiváló ékszerészt, hogy lopott áruikon mielőbb tuladjanak. Hogy erre nézve bizonyitékot szerezzünk, mindenekelőtt meg kellett állapitanunk azt, hogy a tolvajvilág ismert matadorjai közül kik látogatnak be az ékszerészhez. Püspöky és Keller ezt rövid időn belül megállapitották, igy sikerült a tolvajokat kézrekeritve ártalmatlanná tenni, az ékszerészre pedig az orgazdaságot rábizonyitani.

Bünügyi nyomozásokban gyakran egyes mellékkörülményeknek feltünés nélküli megállapitása, igy pl. hogy gyanusitott lakásán tartózkodik-e, hova jár, kikkel áll összeköttetésben stb. igen nagy fontossággal bír. E munkájában mutatjuk be Püspöky Sándor detektivet, mint messenger-boyt, a ki mellékesen megjegyezve, többszörös világbajnok a kerékpározásban, - a mint véletlenül különféle ürügyek alatt betévedt gyanusitott lakásába, mintha ott valakit keresne, vagy a házban lakó egyén után érdeklődnék és Klacsó Károly detektivet, mint levélhordót, a ki mint ilyen, a mit sem sejtő gyanusitottat nyomon követi, hogy összeköttetéseit, megállapitsa.

A külföldi, de különösen a Németbirodalom rendőrségei az utóbbi években a bünügyi nyomozások felderitésében betanitott kutyákkal experimentálnak. A wissbadeni rendőrség vezetője, a ki a közelmultban hivatalomban keresett fel, elragadtatással beszélt betanitott kutyáival egyes bünügyi nyomozásokban elért sikereiről. Hogy ezen a téren sem maradjunk el a többi világvárosok rendőrségeitől, lovag Bialoskursky Géza detektiv tett már több izben kisérletet igen értékes buldogfaj kutyájával egy-két bünügyben, szép eredménynyel.

A kutyával való nyomozás azonban csak a szabadban, járatlan területen járhat eredménynyel, a hol a kutya a szimatot felveheti. Beépitett, járt területen a kutya elveszti a szimatot és ezzel a nyomozás fonalát is. Képünk Bialoskurskyt egyik detektivtársával együtt a kutya tanitása közben mutatja be.
Alábbi képünk Endes Árpád, a hires betörőkirály egyik munkatársát mutatja be abban a pillanatban, a mint őt Emesz és Ambrus János detektivek elfogják és ártalmatlanná teszik. A fiatal betörő arról nevezetes, hogy a mióta tanitómestere és haverje (bűntársa) Endes Árpád lakat alatt van, azon idő óta izolálta magát a többi tolvajoktól és hogy őt senki el ne árulhassa, a legvakmerőbb betöréseket egyedül követte el.

Mielőtt a detektivek kezére került, a Városligeti fasor egyik villájának első emeleti lakásába tett éjjeli látogatást és pedig oly kalandos módon, mint ezt szerelmi regényekben olvassuk, melyeknek hősei éjnek idején kötélhágcsó segélyével lopódzkodtak be a nyitva hagyott ablakon át szerelmeseikhez. A mi hősünk a szomszéd ház udvaráról előhozott létrát támasztotta neki a nyitva hagyott ablaknak, s miután czipőit levetette, mezitláb kuszott fel a létrán és ment be az ablakon át a lakásba. A lakás bérlője, egy vagyonos garzon fiatal ember, a ki valószinüleg többféle jó minőségü faj borok kóstolgatása után csak késő éjjel tért haza, a szomszéd szobában gond nélkül aludt, mialatt a képünkön bemutatott betörő vakmerőséggel határos szemtelenséggel üritette ki a lakás összes szekrényeit és fiókjait; olyan nyugodtsággal dolgozott, mint egy közjegyző, a ki valamely haláleset után a hagyatéki leltárt veszi fel.

Miután a szekrényekből és fiókokból a legegyszerübb zsebkendőtől kezdve a legértékesebb felsőruhanemüig mindent összeszedett, a fiatal urnak az ágya melletti éjjeli szekrényéről még az aranyóráját