Karácsonyost rendőri felügyelet alatt

Karácsonyest van. Egy kapu aljában a félhomályban két férfi beszélget.
- Ni, ott már meggyujtották a karácsonyfát! Hogy tánczolnak, összebujnak az árnyékok ... csupa ugrándozó gyerek.
- Mindenki otthon ül a családjával és nekünk itt kell leskelődnünk. Az az ostoba váltófirkász is meggondolhatta volna magát, mielőtt az esténket elrontja. Ki tudja, mikor jön! A felesége ugyanazt mondta, hogy mindjárt hazakerül, csak bevásárolni ment. Hiszi a piczi.
Detektivek beszélgettek. Egy hivatalnokemberre vártak, a kit aznap délután egy dühös szatócs feljelentett váltóhamisitás miatt. Hogyne, mikor arról értesitették, hogy fizessen, mert hát ő, Horváth István kezes. Pedig ő soha nem szokott váltót aláirni. Aztán B... Gergelyt
- az vette fel a pénzt a bankban - nem is ismeri.
A bünöst tehát nyomban be kellett czitáltatni a rendőrséghez. B. Gergely azonban nem volt otthon. Az aszszony azt mondta, hogy mindjárt jön. Igazat mondott, mert nemsokára nagy szuszogás hallatszott és karácsonyfiát csomagokkal megrakva jött B. ur. A detektivek természetesen rögtön megszólitották és a váltóhamisitás miatt beczitálták a főkapitányságra, meglepett ember elhalványodott és tanácstalanul nézett szét.
- Hát mégis megtette az a méregzsák? ! - mondotta.
- De uraim, - könyörgött aztán - szivességet kérek. Karácsony van, asszony, gyerek vár: engedjenek agy órát nekem. Meggyujtjuk a karácsonyfát, hadd örüljön az apróság s az asszony se tudjon semmiről. Majd bemutatom magukat két vidéki czimborámnak, iskolatársamnak. Aztán mehetünk....
A detektivek egy ideig tanakodtak. – Megtehetjük! - szólt végre az idősebb és felmentek mind a hárman. Az asszony nagyot bámult, mikor az ura minden előzetes bejelentés nélkül két vendéget hozott. A vidékiek azonban rögtön megtetszettek neki - olyan, jámbor arczuk volt, mint a kik a légynek se vétenek - és mikor a meggyujtott karácsonyfa alatt az ajándék osztogatásra került a sor, a detektiveknek is kijutott hamarjában egy-egy kedveskedés.
Az óra igen hamar eltelt. B. nagyot sóhajtott, tehát:
- Drágám ! - szólt a feleségének - én most elmegyek a barátaimmal. Fontos ügy, megtudod, ma ne kérdezd. Az asszony szótfogadott, a detektivek karonfogták barátunkat és B. ur nemsokára a főkapitányságon volt.
- Semmit sem hallgatok el! - vallotta. - Ara az ötezer koronás váltóra tényleg én irtam a nagybátyám nevét, mert felhatalmazott rá. De két hete, hogy összevesztem vele. Ostobaság volt, hanem az öreg mégis dult-fult s megfenyegetett, hogy leveszi rólam a kezét. Nem hittem, hogy még börtönbe is akar juttatni. Sajnos tanuim nincsenek arra, hogy felhatalmazott a váltón a neve aláirására... Mielőtt azonban az urak velem jegyzőkönyveznének, engedjék meg, hogy beszéljek az öreggel.
- Tessék! Künt van az előszobában. Majd behivjuk. És bejött Horváth István füszeres. B. ur idegenül nézett rá. - Ez nem a nagybátyám! - mondotta.
- Horváth István vagyok, a Zápolya-utczából!
- talán önt értesitették a váltóm lejáratáról?
Igen ?! Értem már. Hát az igaz, hogy ön nem irta alá a váltót. Az értesités, a kézbesités rossz helyre ment, mert az csak Horváth Istvánnak, azonban a Váczi-körutra szólhat. Nemsokára egészen tisztázódott a dolog. Az igazi Horváth Istvánhoz kiment egy detektiv s az bosszusan bár, de vállalta annak a pernahajder öccsnek váltóját.
A rendőri asszisztencziával sulyosbitott, szomorunak indult karácsonyest igy változott át vidámmá. Másnap a két detektiv hivatalos volt B.-nél ebédre. De most már levetett inkognitóval.