A békéscsabai képviselőválasztás

Az Achim András halálával megüresedett békéscsabai kerületben junius 2-án választották meg a képviselőt. Achim András utódja, Kristóffy József, a Fehérváry kormány belügyminisztere lett, 86 szónyi többséggel győzve le ellenjelöltjét.

Reggel 9 órakor kezdődött a szavazás s este kilenczig tartott. Három jelölt volt, kiknek pártja hangos zeneszóval és zászlókkal kora reggel fölvonult kijelölt helyére. Kristóffy pártja, a mely a legnépesebb és leglármásabb, az úgynevezett csirkepiaczon táborozott.

Ursziny pártja a Kossuth-téren gyülekezett. Szegő pártjának a községháza előtt jelöltek ki helyet, a mely azonban néptelen volt. Katonai és csendőrkordon választotta el egymástól az ellenfeleket s az utczákon is kivont karddal czirkáltak a lovascsendőrök.

A választás a községházán folyt két küldöttség előtt. Az udvaron egy század gyalogság állt készenlétben. A választás elnöke Haan Béla volt.
A nagy fegyveres készenlétnek köszönhető, hogy nem történt zavargás. Egy kis összetűzés azonban mégis volt a Vasut-utczán. Egy Ursziny-párti zászlós kocsit föltartóztattak a parasztpártiak.
- Le a gyilkos párttal! – kiáltottak a kocsiba ülőkre.
- Le a darabontokkal! – feleltek onnan vissza.
A parasztpártiak a zászlót akarták kezükbe keríteni de a verekedőket csakhamar széjjelválasztottak az oda érkező lovasrendőrök.

A választást reggel kilencz órakor nyitotta meg az elnök. A sorshúzás akként döntött, hogy az első küldöttségnél Ursziny, a másodiknál Kristóffy hívei kezdték meg a szavazást. Másfél óráig e két jelöltre körülbelül egyformán szavaztak. Féltizenkettőkor ez volt a szavazatok aránya: Kristóffy 341. Ursziny 139. Szegő Gáborra egyetlen szavazat sem jutott. Kristóffynak legtöbbet használt Achim András özvegye, a ki egyik leányával fekete ruhában sorra járta a parasztpárti házakat és néhai urának véres zsebkendőjével izgatta a szavazókat a többi párt ellen. Achimné másik leánya, ugyancsak gyászruhában, a csirkepiaczon lelkesítette a parasztpárti szavazókat. Ursztiny János jelölt mellett Hartner Géza és Ivánka Imre országgyűlési képviselők korteskedtek.

Délután négy órakor Urszinynak 502. Kristóffynak 801 szavazata volt. Szegő Gábor, a ki csak két szavazatot kapott, visszalépett és csendőrök oltalma alatt kiment a vasuti állomásra. Öt órakor Urszinynak 644. Kristóffynak 865 szavazata volt.