Davos

A műkorcsolyázás világbajnoka 1910. évre Ulrich Salchow (Stockholm). Szende Andor (BKE) harmadik.

A davosi kétnapos korcsolya meeting keretében megrendezett műkorcsolyázó világbajnokságot immár kilencedszer nyerte meg Salchow Ulrich a stockholmi műkorcsolyázó. Győzelme nem meglepetés. Indulásával a világbajnokság első helye betöltődött.

A világbajnokság második és harmadik helyét a berlini Rittberger, illetve Szende Andor (BKE) foglalták el. A helyezésnek ez a sorrendje óriási meglepetés. Mert pl. ki várta volna, hogy stockholmi Per Thoren, Salchow méltó társa előtt a magyar Szende jusson a harmadik helyre? Sénki! Azt ugyan gondoltuk, hogy egy oly komoly versenyzőt, mint Szende, egyesülete nem minden alap nélkül nevez be egy világbajnokságba, de hogy ott ily jelentős szerepet is játszon, azt igazán nem vártuk.

Szende egyébiránt egyike a legjobb műkorcsolyázóinknak. Nem tartozik ugyan az u.u. született tehetségek közé, de akarata, amibicziója, és főleg komoly tréningje bárhol veszélyes konkurrensé tették őt. Ez a harmadik helye eddig elért eredményei közül a legszebb, Salchow mögött 82 és Rittberger mögött 21 ponttal szorult a harmadik helyre. Az előírt gyakorlatokat kiválóan végezte és ennek köszönheti, hogy az őt erősen szorongató Per Thorent a negyedik helyre tudta utasítani.

A davosi kétnapos meeting második főszámának a nemzetközi gyorskorcsolyázó versenynek hőse O. Mathiesen volt. Indulásával egy világrekordot beállított és egyet megdöntött. Az 500 m-es versenyben beállította Gundersen és Vikander 44’8 mp.-es idejét, az 1500-asban 2/10 másodperczel megjavította saját 2 p. 20’8 mp.-es eddig fennálló világrekordját. Igen szépen szerepelt mellette az uj norvég futó, Johansen, aki az 500-as és az 5000-esben a második helyre, míg 1500-asban és a 10.000-esben a harmadik helyre jutott. Saeterhatig, a többszörös világbajnok, már régi ösmerősünk. Jelenleg formája még nem kielégítő. Az Európa-bajnokságban mindenesetre jelentős szerepet fog játszani.

A gyorskorcsolyázó verseny mintegy előjátéka volt a klagenfurti Európa-bajnokságnak. A davosi gárdából csak az egy Bohrer hiányzott, akinek szereplése ekként hozhat ugyan meglepetést az Európa-bajnokságban, noha nem valószínű, hogy O. Mathiesen ily fényes formája veszélyes ellenfél lehessen.