|
Finnország nyáron
Finn embernek már a nyár puszta fogalma is Eldorádót jelent. A hosszú, csaknem októbertől májusig tartó tél, a sok téli sport és szórakozás mellett is, unalmassá válik. Tavasz alig van. Májusban egy szál levél sem volt még a fákon, de juniusban egyszerre csak nekiindult és a hónap végén már nyári meleg fakasztotta a nyirfák lombjait. A májusvégi iskolai vizsgálatok után kiürülnek a városok. Ha a családfő nem hagyhatja is el hivatalát, családját okvetlenül nyaralni küldi mindenik. Finn ember csak akkor megy fürdőre, ha igazán beteg, de nem családostól, ugyanis a családnak csak beteg tagjai mennek fürdőre. Legtöbb családnak van egy kis szigete, vagy még inkább parasztbirtoka egy szigeten. Ilyen kis birtok megszerzése nagyon egyszerü és olcsó, - mert ha tó igazán ezer van Finnországban (az apróbbakat hozzászámítva még több is), akkor sziget legalább tizezer. Majdnem az egész országban vizen közlekednek. A tavak ugyanis többnyire összeköttetésben vannak egymással, egyiknek befolyása van a másikba. Néha egy-egy folyó megszakítja és odább újra tavat alkot. A víz különböző szintje az átfolyásnál veszedelmes vizeséseket alkot. Némelyek majdnem megközelíthetetlenek. Oulu környékén csak tavaly óta akadnak vállalkozók a koczkázatos kirándulásra. Külön e czélra készített keskeny, hosszú, úgynevezett „koskivene”-n (zuhanócsolnak) ülnek a turisták és a kormányos, erős, bátor, északfinnországi fiatal legény.
Minden vizesésnek állandó számu hullámai vannak. Így a mankala-i zuhagatnál három nagy hullám van. Ehez kell szabni a csónakot is, melynek két hullám hosszuságúnak kell lennie. Visszafelé lovakkal, északabbra rénszarvasokkal szállítják a csolnakot. Gazdasági szempontból nagyon fontosak a „koskik”. Finnország fakivitelét jelentékenyen megkönnyítik. A parasztok házilag készített kátrányát, hordókba öntve szállítják. A legtöbb sziget gazdag paraszt birtoka, ki olcsó bérletben kiadja egy részét villateleknek. Az is gyakori eset, hogy a nyaraló a tulajdonos, és ő adja bérbe a fölmívelőnek, a kinek télen át gondoznia is kell a házat. A nyaralók egyszerüen épülnek, mindig fából. Kevés, de nagy szobákból állanak. Berendezésük egyszerű, naiv finn paraszt-butor. Elmaradhatatlan függeléke a finn falusi háznak és nyaralónak a „Sauna”, ez a specziális finn gőzfürdő. Rendesen tó vagy tenger partján épül. Két szobából áll, a külső az öltözőkabin, a belső a fürdő-szoba.
Itt egy tetőig érő széles cserépkemencze van, melynek üstjében víz forr. A kemencze oldalán vasajtóval ellátott nyilás van, melybe a forró vizet öntik. Így keletkezik a gőz. A szoba többi részét széles fapadok foglalják el. A fürdőzőket illatos nyirfalombbal veregetik, melyet hidegvízbe mártanak. Utána rögtön hideg fürdőt vesznek a tóban. A parasztok aratás idején minden nap használnak ilyen gőzfürdőt. Nyáron a főtáplálék a tej, hal és bogyó. Vizet nagyon kevesen isznak, tej minden étkezésnél van az asztalon. Szintúgy nem hiányozhatik a vaj sem, melyet vékonyra sütött kemény árpa- és rozskenyérre kenve esznek. A tejfogyasztásnak különös formája az aludttej leves „vilid”. Mesterségesen tenyésztett baczilussal az aludttejet nyúlóssá változtatják. Így tálalják és erősen megczukrozva, „ingefera” nevű csipős füszerrel meghintve fogyasztják. Egyes vidékeken sózva eszik. A tavak rengeteg halat adnak. A pisztrángok minden fajtája egész nemes lazaczig bőven terem bennük. Julius végén kezdődik a bogyó-érés. Ez Finnország luxusa! Epren és málnán kívül még számtalan bogyó terem itt, melyet délebbre nem is ismernek. Fűszál nagyságú, aprólevelű bokrokon terem a mustikka. A piros karpalo, melyet márcziusban szednek a hó alól. A vörös és sárga mocsári bogyók, vatukka és suo-muurain kizárólag csak északi Finnországban teremnek. A sokféle bogyóból készülnek a jellegzetes északi kocsonyák, medúza-szerű tömegek, melyek egy ebédnél sem hiányozhatnak. A rövid nyár mintha igazán kárpótolni akarná a tél kellemetlenségeit. Él, virágzik, terem minden. A szinek valamivel sápadtabbak mint délen, de talán finomabbak is. Éjjeli napfénynél olyan vidék, mint egy művészi pasztell-kép. A napvilágos éjszakák fenséges, nyugodt hangulatát semmiféle déli ragyogás és keleti pompa nem pótolhatja. Itt déli Finnországban nem látszik ugyan a nap egész éjjel, de északról idáig küldi fényét. A legkésőbbi naplemente, a mit itt láttam, 10 óra 50 perczkor volt. Ilyenkor legszebb a víz. Ezer szine van, olyan mint egy impesszionista festmény közelről nézve. A tavak körül kékek a sziklák és biborvörösek a fenyők. Csak a nyírfák kérge fehér, sokkal vakítóbban fehér, mint nappal. Később az éles szinek összeolvadnak és éjféltájt már lila az egész világ.
A holdat majdnem egy hónapig nem látják itt. Északon Oulu környékén naplemente 11 óra 40-50 perczkor van, és félkettőkor már újra hajnalodik. Torino vidékén egy hétig le sem tűnik az égről. Éjjeli 12 órakor eléri a nap a látóhatárt. Kocsikerék nagyságú, aranysárga, vakító körlap. Már-már azt hiszszük, hogy eltűnik szemünk elől, - alsó széle már szinte belemerül a horizont biborfelhőibe – és íme remegni kezd a nagy tűzkolosszus és remegnek körülötte az aranysugarak. Ez a csodálatos reszketés körülbelül öt perczig tart .Öt gyönyörű, babonás, felejhetetlen perczig! Magunk is félünk, remegünk, csodát várunk… És azután megindul a nap lassan, méltóságosan fölfelé – keleti irányban. Herrmann Irén. |