Téli pihenő

A faluban csönd van, a határ néptelen.
Egy-egy fát, venyigét, szalmát hordó kocsi mutatkozik csak. Viszik a téli fűtenivalót. Ide-oda alig lesz tennivaló, most lesz kapós a falun a könyv. De hát nem minden könyv a jó barátunk is egyuttal. A rosz könyv kegyetlen ellenségünk. Attól őrizkednünk kell. 

Reguláról, az edelényi rablógyilkosról a minap tünt ki, hogy lelkét rosz könyvek olvasása mételyezte el. A mint a könyv mosolyra, kedvre, nagy elhatározásokra fakaszt, úgy a gonosz iratok olvasása betaszít a bűnbe. Mikor nyomtatott betűt vesztek a kezetekbe, mindig óvatosak legyetek. Sohase tudhatjátok, lelketeknek milyen mérgétől szabadultatok meg.

De annál inkább becsüljétek meg a jó könyveket.
És valóban helyes érzékkel gondoskodhatott a földmívelésügyi miniszter a nép javáról, mikor megértve betű iránt való sóvárgását, idáig valami négyezerig való könyvtárt adott községeknek, iskoláknak, köröknek, szövetkezeteknek.

És milyen könyveket!

A földmívelésügyi miniszterium nagyon helyesen azt az elvet vallotta, hogy szénégetőnek tőkén legyen a szeme, a mi másképpen úgy is kifejezhető lenne: a földmívelő pedig jobbára földmíveléssel foglalkozó könyvet olvasson.

Sohasem felejtem el azt a nyírségi magyart, a ki mikor nekem büszkén mutatta egy méter 26 czentiméternyi sorközzel ültetett, kikarózott, gondosan permetezett szőlőjét, s mutatta, hogy milyen egészen más az ő szőlőművelési módja, mint a társaié és büszkén hozzátette, hogy ő műtrágyáz, de minden évben háromannyi termése van.

A földmívelésügyi miniszter minden évben szaporítja a könyvtárak számát s minden évben sokan folyamodnak érte. Nincs eset rá, hogy ha község, kör, szövetkezet kéri oly formában, a hogy elő van írva, hogy bárkit elutasítsanak.

Gróf Széchenyi István – a legnagyobb magyar is a nép kipallérozásában találta meg a boldogulás titkát. A magyar föld sok kincset rejt, a mit csak gazdasági ismereteink gyarapodásával bányászunk ki. Már ma is sok változott a nép gazdálkodási módjában, de ha egész széltében hódít a helyesebb, a jobb, az észszerűbb gazdaságvitel módja, kedves hazánkra rá se lehet ismerni.

Edison, a világhírű amerikai feltaláló most végig gépkocsizta egész Európát, Francziaországról azt mondja, hogy az egész ország egy szép kert. Majd ha hazánkról is ilyent írnak, akkor lesz boldog a magyar.