Repülés Dániából Svédországba

Az aviatika napról-napra bámulatos gyorsasággal fejlődik; az eddigiek mellett ujabb meg ujabb vakmerő emberek akadnak, a kik valósággal az életük koczkáztatásával fejlesztik az aviatikát, századunknak e gyönyörü szülöttét. Ma már megvalósult az elmult századok embereinek álma: ma már meghóditottuk a levegőt is. Az ember mint a szárnyas madár repül a levegőben egyik helyről a másikra s fel a magasságba, a hova eddig csak a sas juthatott el.

Az eddigi eredmények azzal biztatnak bennünket, hogy idővel majd a rendes közlekedésre is alkalmassá válhatik a repülőgép. Ma még persze csak a sportok közé számithatjuk az aviatikát, de azért már az eddigi sikereivel is nagyon meglehetünk elégedve, a jövőbeli fejlődése reményében. Mint tudjuk, ezt a fejlődést – a gyakorlati czélokra való használat beköszöntőjéül – már sejtetetni engedte Bleriot azzal a merész vállalkozásával, hogy átrepült a La Manche-csatornán Francziaországból Angolorzságba.

Ezzel bebizonyitotta, hogy a repülőgép utazásra is alkalmas, habár még ez veszedelemmel járhat. Idővel azonban annyira tökéletesithetik majd a repülőgépek, hogy az ilyen utazás nem lesz majd életveszedelmes. Most a Bleriotéhoz hasonló vakmerő vállalkozásával keltett világszerte nagy feltünést egy dán aviatikus, Svendsen Róbert. Dániából Svédországba szállt át madár módjára. Átrepülte a tengert: Koppenhágából, Dánia fővárosából a svéd Malmőbe jutott el röpülőgépen. A harmincz kilométernyi utat harmincz percz alatt tette meg a tenger felett.

Egy másik aviatikus szenzácziója is volt a mult heteknek: Walter Brookins amerikai aviatikus Atlantic Cityben ezerkilenczszáz méternyi magasságba emelkedett repülőgépén s ezzel világrekordot teremtett. Az alsó két kép közül a baloldalin azt látjuk, a mint ez a vakmerő aviatikus felfelé száll a repülőgépen; a jobboldali kép pedig az ő jól sikerült fotográfiája.