A gépemberek

Minden elképzelhető mechanizmusnál csodálatosabb az emberi szevezet összetétele; az alkotó természettel nem versenyezhetett még ebben semmiféle zseniális mechanikus. Nem bámulatraméltó-e, hogy testünk belső részei milyen komplikált módon vannak megalkotva: emberi elme még nem hozott létre soha ilyen finom gépezetet.

A legkisebb erecskének is szerep jut ebben a finom alkotásu gépezetben, a melynek a sziv a központja a remek szabályossággal működő vérkeringéssel. Gyomrunk és más szerveink működése is éppen ilyen bámulatraméltó. Olyan a mi egész testünk, mint valami automata. Nem csoda, ha lángeszü mechanikusoknak az a hatalmas gondolat ötlött az eszükbe, hogy nem lehetne-e utánozni az alkotó természetet; nem lehetne-e mesterséges módon a mechnaika művészetének segitségével megalkotni, a mesterséges embert? – a gépembert, a melynek gépezettel mozgatott alkatrészei az emberi test funkczióját utánozhassák.

A régi időben, a mikor könnyebben meg lehetett szerezni az ennivalót és sok mindenféle haszontalanságra ráértek az emberek, több zseniális mechanikus próbálta meg a gépember megszerkesztését. Leghiresebb volt e mechanikusok között a franczia Pierre Jaquet Droz, a ki 1721-ben született Chaux de Fondsban. Már gyermekkorában nagy észbeli tehetséget árult el s az apja elhatározta, hogy tudományos pályára fogja neveltetni és elküldte teológusnak a bázeli egyetemre. Mig ő az egyetemen volt, nagytehetségű nővére addig megtanulta odahaza az órásmesterséget és órásüzletet nyitott.

Droz, a mikor hazakerült Bázelből, rendesen a nővére órásüzletében tartózkodott és érdeklődve nézte az órakészitést. E közben nagyon megkedvelte a mechanikát és maga is tanulni kezdte az órásmesterséget. Rendkivül zseniális ember volt és teológus létére hamarosan egyike lett a leghíresebb órásoknak. Nem is törődött többé a teológiával, hanem folyton tökéletesítette magát a mechanikában. Pedig jóformán tanitómestere sem volt, mert a nővérétől csak az óracsinálás elemeit tanulhatta meg.

Lángesze és szorgalma azonban képessé tették őt arra, hogy a maga kisérletei révén is rájöjjön a mechanika legfontosabb titkaira. Addig-addig mesterkedett, mig olyan órát csinált, a milyet addig még nem látott a világ. Valóságos csoda-óra volt ez! Mikor 1764-ben elkészült ez az óra, nyomban elutazott vele Madridba, hogy bemutassa ott az ilyesmit nagyon kedvelő VI. Ferdinánd királynak. Nagyon megbámulták ezt a csodaórát a spanyol udvarnál s csakugyan volt is rajta megbámulni való.

Mutatta az órákat, a perczeket és a másodperczeket s a negyedórákat ütéssel jelezte. Látni lehetett rajta továbbá a nap és hold csillagászati pályáját s még a hold változásait is megmutatta a legnagyobb pontossággal. Mikor például holdtölte volt, az óra holdján is azt lehetett látni, s a milyen arányban fogyott a hold, az óra holdja is éppen igy fogyott. Sőt az évszakokat is mutatta ez az óra, mesterséges égboltjának változásával. Tavaszszal derült volt ez az égbolt, nyáron verfényes, őszszel borult, télen pedig komoran sötétes. Ezenkivül egész sereg mozgó alak tette még érdekesebbé ezt az óraművet. Az óraütések után harangjáték és zeneszó hallatszott belőle. Valamennyi ütése után kilencz nótát játszott el az óra.


A középen üveges ajtó látszott, a mely előtt diszes erkély volt. Egy hölgy ült az erkélyen, a kezében könyvvel és ugy látszott, mintha el volna merülve az olvasásban. Mikor pedig felhangzott az órából a zene, egyszerre felütötte a fejét, majd a testének mozgásával és a bólongatásával jelezte a zene ütemeit. Időközben kis tubákos szelenczét huzott elő és az akkori szokás szerint tubákolni kezdett, néhány pillanat mulva pedig tüszkölt. Mielőtt a zene elhangzott volna a balkon mögött levő üvegajtó kinyílt és egy férfi jelent meg a küszöbön. A balkonon ülő nő a férfi felé fordult és a fejbólintással üdvözölte őt.

Volt még ennek a csoda-órának más érdekessége is. A zene elhangzása után előbujt belőle Ámor, a szerelem istene, magasra tartva az egyik kezével egy kanári madarat, mely azután fütyülni kezdett. Mintha csak valódi kanári madár fütyülését hallotta volna az ember. A madárka tátogatta fütyülés közben a csőrét és a fejecskéjét is ide-oda mozgatta. Ámor is mozgott olyan módon, mintha gyönyörködött volna a madárka fütyülésében; ide-oda lebegtette őt, miközben a fejének jobbra-balra való mozgatásával igyekezett kifejezni a gyönyörködését.

Mikor a kanárai madár is elhallgatott, furulyázni kezdett az óra alsó részén levő mezőn egy juhász, a ki mellett ott állt a kutyája és a juha. Ezek az állatok is mozogtak. A kutya előtt egy almával telt kosár volt. Valahányszor egy-egy almát kivettek a kosárból, a kutya ugatni kezdett és mindaddig ugatott, a mig az alma vissza nem került a helyére. S ez az ugatás olyan természetes volt, hogy az egyik udvarhölgy kutyácskája nyomban felelgetni kezdett rá. A spanyol királynak annyira megtetszett a csoda-óra, hogy megvásárolta négyszázötven aranyért, ami akkoriban nagy pénz volt.

A zseniális órás a mikor Spanyolországból visszatért Bázelbe, ujabb mechanikai csodamű elkészitésén kezdte törni a fejét. Gépembert akar csinálni.

Esztendőkig nem törődött semmi mással, csak a gépember megszerkesztésének tervével. Sajnálkozással kell gondolnunk arra, hogy milyen sok hasznos találmánynyal gazdagíthatta volna az emberiséget ez a zseniális mechanikus, ha nem ezen a furcsa tervén töri a fejét. Igaz, hogy nagyszerű terv volt ez, de mégsem érdemelte meg azt a sok munkát, a mit Droz ráforditott.

Sok fejtörést, hosszu, türelmes kisérletezés után végre megcsinálta a gépembert, a mely valójában iró-automata volt. Bemutatjuk az egyik képünkön ezt az érdekes automatát, a mely egy öt-hat éves iskolásleánykát ábrázol. Rendkivül komplikált óraszerkezet segitségével működött ez a gépember. Belsejének szerkezetébe is bepillanthatunk egy másik képünk segitségével s láthatjuk, hogy milyen sok kerék, rugó és másféle óraszerkezet volt benne.

Drozon és fián kivül a későbbi legtapasztaltabb órások sem voltak képesek arra, hogy teljesen megértsék ennek a komplikált szerkezetnek a titkát. A legkisebb rugónak és srófnak is megvolt itt a maga fontos szerepe. Csak egyetlenegy órás akadt, a ki később, a mikor már megrongálódott, némileg helyre tudta állitani: egy Fröhlich nevü berlini műórás, de még ő is megvallotta, hogy hosszas tanulmányozás után sem volt képes kitalálni valamenyni rugó és másféle alkatrészének jelentőségét. Szakemberek véleménye szerint még a legkomplikáltabb gépezet, a mechanikus szövőszék is valóságos gyermekjáték volt ennek az automatának a gépezetéhez képest.

A gépember nem mindig ugyanazokat a szavakat irta le, tehát nem holmi közönséges automata, a milyen manapság már eleget csinálnak. Bármilyen mondatot leirt, a mit tőle kivántak, de tizenhat betünél nem lehetett több betű ebben a mondatban. A kívánt mondatot leirták egy darab papírra, a melyet azután betettek az automatába. Droz ekkor meginditotta a gépezetet és az automata szép formás betükkel leirta az elébe tett papirosra a kivánt mondatot, még arra is vigyázott, hogy a szavak között meglegyen a szükséges hézag.


Hogy mi módon működött az automata szerkezete, ezt csak a fiának árulta el Droz, senki másnak. Fia, Henri Droz is zseniális mechanikus volt, de ő is azzal pazarolta el a nagy tehetségét, hogy szintén ilyen automatákat szerkesztett. Ő az iró-automata mellé zongorázó és rajzoló automatákat szerkesztett az apjához hasonló ügyességgel. A zongorázó-automata egy lányt ábrázolt, zongora mellett ülve. Egy rugó megnyomása után az automata előrehajlott és mozgatni kezdte az ujjait a billentyűkön. Ne higyjük azonban azt, hogy az automata-leány csak markirozta a zongorázást és akkor is hangzott volna a hang a zongora-szekrény belsejéből, ha nem nyomogatta volna a billentyüket.

Nem! – ez az utomata maga zongorázott. Ha kezét játék közben felemelték a billentyükről, akkor megszünt a hang, az ujjak azonban továbbra is mozogtak. Az automata maga nyomkodta a zongora billentyüit és igy keletkezett a hang. Több zeneszámot játszott el nagy tökéletességgel. A rajzoló-automata pedig csinos rajzot tudott késziteni jobb kezével.
Egykori rajt nyomán bemutatjuk itt azt az érdekes jelenetet is, a mikor az ifju Droz bemutatja a három automatát XV. Lajos franczia királynak s az udvari dámáknak és méltóságoknak.

E bemutató után elvitte egy impresszárióval együtt mind a három automatát Madridba, hogy a spanyol udvarnál is láthassák. Az inkviziczió főpapjai azonban ördöngős mesterkedésnek mondották ezeket a gépembereket és elkobozták mind a hármat. Az ifju Droz elmenekült Spanyolországból. Nagyon bánkódott az automatáinak sorsa miatt. A zseniális ember az apja halála után két esztendő mulva, 1791-ben meghalt harmincznyolczesztendős korában.